Japán édességek - Valentin nap
március 08, 2017
Talán emlékezhettek rá, hogy tavaly nyáron volt szerencsém pár KawaiiBox-hoz, és rajta keresztül 1-2 japán édességhez is. Tulajdonképpen nem ezek voltak az elsőim, anno a Sakurazakában is néhányszor vettem pocky-t, vagy amit éppen lehetett kapni és kíváncsi voltam rá, és az esetek többségéban minden nagyon ízlett is, ezért bátorkodtam még valamikor december-január környékén azt kitalálni, hogy mivel Japánban amúgy is az a hagyomány, hogy a lányok ajándékozzák meg a fiúkat valentin napkor, leginkább csokival, hogy én is rendelek Áronnak pár finomságot, amiket aztán együtt végigkóstolgatunk. Viszont magával a rendeléssel mindenképp februárig szerettem volna várni, hátha lesznek kimondottan valentin napos dolgok is. Sajnos nem voltak, de így is időben megérkezett úgyhogy nem jöttem ki belőle legalább rosszabbul.
Nyílt titok volt számomra, hogy nagyon szeret nassolni, viszont az is, hogy iszonyatosan válogatós, így sokat gondolkoztam rajta, hogy mik kerüljenek a kosaramba, amik finomnak is tűnnek, és a gatyám se megy rájuk, végül pedig ezek mellett döntöttem:
(Minden a Blippo.com-ról származik, mivel a KawaiiBox is tőlük van, ráadásul a posta is ingyenes, így bátran ajánlom. Mindegyik édességet belinkelem, hátha nektek is megjön hozzá a kedvetek, vagy csak nézelődnétek egy kicsit a gusztábbnál gusztább finomságok között)
Morinaga Chocoball - Strawberry
Ebbe ami először megfogott, és szerintem nem csak engem, az a nagyon nosztalgikus Kukucskás csomagolás. Az íze pedig, hát valami fantasztikus! Nagyon ízlett mindkettőnknek, és ahhoz képest, hogy maga a doboz nem túl nagy, szerencsére egész sok volt benne. Kívül az az epres bevonat kellemesen édes, belül pedig kicsit ropogós, egyszerűen isteni, biztos, hogy újravennénk, ebben és az összes verzióban ami csak létezik.
Kabaya Karipori Pokemon Candy Sticks
Most nagyon sablonos leszek, de ezt pedig elsősorban a Pokemonos külseje miatt választottam, elolvastam a honlapon a leírását, mégis a csomagolás miatt teljesen azt hittem, hogy ez is valami pocky féleség lesz, így eléggé meglepődtem amikor kinyitottuk és iszonyatosan savanyú cukros rudakat találtunk. Teljesen abba voltam, hogy finom édes lesz, de így se mondanám, hogy rossz volt, miután túllendültünk az első harapás utáni arc fanyarodáson már teljesen mosolyogva eszegettük tovább. Áronnak szerintem nagyon ízlett, többször is ez után nyúlt, szerintem se volt rossz, de legközelebb inkább valami mást próbálnék ki helyette.

Meiji Gummy Choco - Strawberry
Hűűű, ez is iszonyatosan finom volt. Kicsit olyasmi, mint a Kukucskás, csak pont fordítva, kívül csokis és belül epres. Ha valamihez még hasonlítanom kellene akkor azt mondanám, hogy olyan, mint amiket nálunk is lehet kapni, csokis mazsola, mert az az epres valami leginkább arra hajaz, de valami rettenetesen finom így együtt. A doboza elég magas, így sok is van benne, a kialakítása pedig nagyon praktikus, könnyen nyitható/zárható és nehéz kiborítani. Ez is az abszolút biztos, hogy újravenném kategóriába tartozik.

Meiji Mini Assortment - Set 1
Eredetileg nem ezt szerettem volna megvenni, hanem a kicsi dobozok közül a negyediket teljes kiszerelésben, de aztán belefutottam ebbe, és úgy voltam vele, hogy akkor inkább kóstoljunk meg több dolgot. Az első kicsi dobozka nekem nagyon ízlett, nem különösebben vagyok oda a Smarties-ért, de ebbe valahogy nagyon tetszett, hogy belül epres, lehet, hogy nálunk is lehet ilyet kapni, nem tudom, de nekem ettől valahogy olyan különleges és sokkal finomabb lett.
A második dobozka is fincsi volt, igazi jó kávés, kicsit tartottam is tőle, hogy nekem nem fog ízleni, mert nem szeretem az ilyen dolgokat, de ez kimondottan finom, Áron jól be is tankolt belőle, mert pár napja nem is kávézott már.
A harmadik dobozkába sima kicsi csokik voltak, szintén finomak, nagyon mást nem is tudnék róluk írni.
A negyedik dobozkában lévők nagyon aranyosan néztek ki, de nem bánom, hogy végül nem vettem belőle egy nagyobb dobozzal. Finomak voltak nagyon, Áron ezek közül ebből is kért a legtöbbszőr, de örülök neki, hogy másokat is megkóstolhattunk vele együtt, viszont legközelebb neki lehet vennék csak ebből egy nagyobb kiadást.
Az ötödik pedig az abszolút sima Smarties.
Ahhoz képest, hogy amikor kinyitottam a csomagot meglepődtem, hogy ezek a dobozkák milyen kicsik, meglepően sok volt bennük. Magát ezt a szettet valószínűleg nem venném újra, de az utolsón kívül, mert abba semmi extra nem volt, bármelyikkel megpróbálkoznék egy teljes kiszerelésbe.
Yaokin Christmas Corn Potage Snack Stick
Ezt igazából csak azért tettem a kosárkámba, kettőt is, mert borzalmasan olcsó volt, és vétek lett volna nem megkóstolni, már csak azért is, mert még 6 értékelés után is full pontos. Valamiért totálisan azt hittem, -nyílván mivel annyira odafigyeltem a nevére meg a leírására- hogy ez csoki. Mikor ki akartuk nyitni akkor már sejtettük, hogy nem, mivel nagyon nagyon könnyű volt, mintha egy adag levegő lett volna becsomagolva, viszont a világ egyik legfinomabb sós dolga volt amit valaha ettem. Ez a fűszerezés valami eszméletlen, és ebbe mindketten egyetértettünk. Nem kifejezés, hogy újravenném, sőt, egy darabig csak ezen élnék.

Pocky Biscuit Sticks - Choco Banana
Ha sorrendbe írtam volna a dolgokat, akkor ennek kellett volna legelől lenni, mert nagy bátrak révén, ez volt az első amit meg mertünk kóstolni, mondván, hogy ezzel nem érheti egyikőnket se túl nagy meglepetés, és tényleg. Sima csokis pocky, banános bevonattal, finom volt, de nagyon kevés, és ez szól az mellett is, hogy nem venném újra, túl pici adag, pedig tényleg nagyon fincsi.

Puccho Pyramid Blue Soda Ball Candy
Bevallom, hogy nekem gyengém minden ehető dolog ami kék, főleg ha ilyen szép kék, úgyhogy engem már csak a színével kilóra megvett. Amikor először kóstoltuk, a sok minden után már nem is igazán éreztük az ízét, pedig igazán érdekes. Először finom édes, aztán borzalmasan savanyú, majd megint édes. Nem volt rossz, kimondottan izgalmas, de legközelebb szerintem ez helyett is inkább valami mást próbálnánk ki.

Furuta Pompompurin Pudding Gummies
A csomagolás színe alapján elvileg nem pont ezt rendeltem, mert a mienknek nem rózsaszín, hanem sárga a háttere, de olyat most nem találtam, viszont a leírás alapján szinte tök ugyan az, úgyhogy megteszi. Ezt kimondottan Áronnak vettem, mert nagyon szereti a karamellát, én annyira nem, de úgy se bírtam volna ki, hogy ne kóstoljam meg. Elég érdekes volt, nekem először nem is ízlett, kicsit rágós is volt, de minél tovább nyammogott rajta az ember, annál jobban lehetett érezni benne a karamellt. Nekem csak 2 darab jutott, mert Áron megette a többit, de számomra bőven elég is volt, neki viszont ha szeretné megrendelném újra. A csomagolása pedig valami hihetetlenül aranyos.

Kanro Neko Marbles Shape Fruit Mix Candy
Ez éppen készült kifogyni, úgyhogy nehogy lemaradjunk valami finomról alapon rendeltem meg, meg hát mert cicás. Tulajdonképpen semmi extra, sima kemény szopogatós cukorkák, viszont amiért mégis nagyon tetszik, az nem csak az egyenkénti cuki macskás "zacsik", hanem, hogy nagyon intenzív íze van, ami végig meg is marad amíg el nem fogy. Újra viszont szerintem nem venném, mert rengeteg van benne ami bőven elég így is egy jódarabig.

Ezt eredetileg csak magamnak rendeltem, mivel tudom, hogy Áron nem igazán szereti a licsit, én viszont imádom, egyszer pedig a Sakurazakába már vettem is hasonló cukrot, ami nagyon ízlett. Ez is finom volt, kellemes lehetett érezni a licsi ízét, ami végig meg is maradt amíg meg nem ettük. Teljesen a régi Maoam-os cukrok jutottak róla eszembe. Mivel nem drága szerintem újra venném, de a kíváncsiság kedvéért kipróbálnék egy másik ízt is.
Kracie Beauty Rose Candy
Valamint ezt is úgy vettem, hogy csak magamnak, persze átvittem őket Áronhoz, hogy ha szeretné akkor megkóstolhatja, de valahogy gondoltam, hogy nem igazán fog rajongani az ötletért, végül egyébként beadta a derekát, de nem kifejezetten volt elájulva tőle. Engem nagyon megfogott ez a rózsás dolog és nagyon izgatott voltam mikor kibontottam, hogy milyen íze lehet. Valami nagyon kellemes gyümölcsös volt, nem tudnám megmondani, hogy pontosan micsoda, de fincsi, ráadásul tényleg illatosak lettünk tőle, sokkal jobb, mint egy rágó. Azt még nem sikerült eldöntenem, hogy újra venném-e, különlegesnek elég különleges, viszont vannak más dolgok is amiket szívesen megkóstolnék.

Ezek lettek volna az első kiválasztottaim, végül is szerintem elmondhatom, hogy egész jókat sikerült, semmi olyan nem volt ami kimondottan förtelmes lett volna, vagy egyeltalán meg se bírtunk volna enni, úgyhogy abszolút sikeresnek nyílvánítom az üzletet. Viszont még így is rengeteg dolog van amit meg szeretnénk kóstolni, úgyhogy az biztos, hogy nem mostanában, de szívesen nekifutnék még pár körnek.
0 megjegyzés