日曜日 2.10
március 05, 2017
☯ Hét elején próbáltam kicsit visszarázódni a töribe, de ahogy sejtettem, sokkal nehezebben megy a tanulás, mint amennyit szenvedtem az írkálással. Egyszerűen nem tudok leülni és oda figyelni, pedig próbálom magam motiválni, ha mással nem, hát azzal, hogy ha felvesznek legalább nem egy gyárban kell majd rostokolnom. Szerencsére a kilencedikes anyag nem sok, egy A5-s füzetet telítettem be vele, úgy hogy csak az őskori részt hagytam ki teljesen, így most ezen a héten minden nap végigolvasom, szóval ha véletlenül közbe néha-néha bizonyos időközönként bekapcsol az agyam, akkor csak meg is jegyzek belőle valamit.
☯ Áron pedig megkapta az új munakrendjét, a recepciósuk szabadságon van, ezért most őket osztották be mindenféle furcsa szakokba, így a szokásos 3 nap pihenőjét se kapta meg. Kettő van neki párszor, de az meg nem éri meg, többet utaznánk majdnem oda-vissza, mint amennyit együtt lennénk kb, úgyhogy úgy néz ki, hogy ebben a hónapban nem találkozunk. Szomorú vagyok, de áprilisba már biztos lesz újra 3 napja, valamint májusba az esküvő miatt megkértem, hogy vegyen ki egy hét szabadságot.

☯ Belekezdtem egy 30 napos kar kihívásba is, múltkor eléggé kellemetlen volt szembesülni azzal, hogy milyen borzalmas karjaim vannak abba a csodás koszorúslány ruhába, így elhatároztam, hogy megpróbálok csinálni valamit, és ez az egy hónapos dolog tűnt a legegyszerűbb és leggyorsabb megoldásnak. Remélem sikerül majd végig csinálnom és szép eredménye is lesz, az előtte fotót már meg is ejtettem, de erről nemsokára érkezik majd egy külön bejegyzés is.
☯ Szerdán voltam megint Mercédesznél, aztán papával beugrottunk a városba ebédért, odafele átszökkent előttünk az úton egy szarvas, olyan közel, hogy ha kicsit gyorsabban megyünk belénk jön, vagy mi belé, de annyira gyönyörű volt. Majd kicsit később apa is bevitt, hogy akkor segítsek neki elintézni azokat az ügyeket amik neki kellenek, hát abból is nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz.
☯ Közben már nem tudom hányadszor, de megint úgy felbosszantott a Lol, hogy letöröltem. Amikor egy nap játszol 5-6 ranked meccset és mindegyiken reportolnod kell valakit trollkodásért az annyira nem buli, az meg főleg nem amikor beszar az új kliens, nem tudsz pickelni, ki kell lépned és levon 10 lp-t, szóval most egy darabig megint úgy vagyok vele, hogy elmennek az anyjukba, de nem is baj, legalább eggyel kevesebb dolog vonja el a figyelmem a töriről meg úgy minden másról. Az eredeti célom most egyébként, hogy minimum májusig, amíg az írásbeli le nem megy, nem is szeretném visszarakni, de ha addig tényleg ki fogom bírni, akkor lehet, hogy utána már a hiányát se fogom érezni, és egyeltalán nem fogom visszatelepíteni, amit viszont sajnálnék, már csak a sok skin miatt is.
☯ Mivel már aránylag rég sütöttem valami újat, most csütörtök ebédre megpróbálkoztam az amerikai fánkkal. Kimondott formám nem volt hozzá, ezért muffin sütőben csináltam (látszik is rajta, hogy amerikai mert egy repülő csészealj formája lett, hahaéletem legszarabb poénja valahogy a közepe felpúposodott, a széle meg nem, úgyhogy tényleg tök olyan amúgy) ez még nem is volt baj, de nem volt itthon a megfelelő lisztből sem, ezért teljeskiőrlésüvel készült, és hát borzalmas lett. Annyira liszt ízű, és fullasztó, hogy nagyon nehezemre esett egynél többet enni belőle. Papának persze ízlett, de neki mi nem amit én csinálok, úgyhogy ilyen szempontból nagyon rossz kritikus.
☯ Aznap még megrendeltem az esküvőre azt a ruhát is amit majd a koszorúslány után szeretnék felvenni. Már hetekkel ezelőtt kinéztem, de azért még jól esett ülni rajta egy darabig, bár teljesen feleslegesen, annyira tetszett, hogy valószínűleg akármi mást találtam volna még, is ezt vettem volna meg. A méretei viszont nem a legjobbak, az M-es szerintem épphogy jó lesz, viszont az L-es már nagyon nagy lenne.
☯ Valamint kaptam visszaigazolást a Felvi.hu-tól is, elfogadták a jelentkezésem, yaay.
☯ Pénteken voltunk kicsit kocsikázni papáékkal, mivel nagyon szeretnék összeköltözni Áronnal, ezért megnéztük milyen új lakóparkok épülnek éppen a környékünkön, meg voltunk az Obiba. Nem szeretem a tavaszt és a nyarat, de olyan jó amikor mindenki sürög-forog a kertjébe és csinosítgatja meg virágokat ültetünk meg ilyenek.
☯ Szombaton láttam Snitten és Molyon is, hogy létrehozták ugyan ezeknek az oldalaknak a játékos verzióját, úgyhogy miután regisztráltam egész délután baromi jól elvoltam azzal, hogy berakosgattam amikkel már játszottam (bár az évszámok valószínűleg 2010 előtt úgy hibásak ahogy vannak, de nem szeretem az időpont nélküli dolgokat, úgyhogy hozzávetőlegesen megpróbáltam őket betippelni), és amikkel majd szeretnék. Bár még nagyon sok minden nincs fent, de inkább türelmesen várok, nem akarok belepiszkálni, valószínűleg úgyis felrakja majd valami nálam sokkal profibb. Azt viszont sajnálom, hogy olyan opció nincs, hogy nem játszottam vele, de végignéztem ahogy más játszik, tök jó lenne. Ha gondoljátok nyugodtan kövessetek be itt ^^
☯ Tegnap papa mondta, hogy most neki is mennyire fáj a nyaka meg a feje, én meg, hogy nekem már milyen rég fájt, de csak mondanom kellett, mert ma megint fejfájással keltem. Nem volt olyan vészes, mint szokott, nem sugárzott se a nyakamra, se a szememre, és amúgy se volt olyan hasító, mégis egész napra kivont a forgalomból. Most kezdem érezni, hogy talán végre elmúlt.
☯ Pedig mehettem volna apáékkal másik nagyszüleimhez meg unokatesómékhoz, mert ma mentek ki bejelenti, hogy úgy tűnik egy új taggal bővülnek, amit szerintem még én se említettem itt, úgyhogy ja, elvileg lesz egy új féltesóm. Tök furcsa, a félöcsinél 3 éve még teljesen lesokkoltam, ez meg szinte már meg se érintett, biztos azért mert az utóbbi időben már minden ismerősömből csak úgy potyognak a gyerekek.jó, ez kicsit gonosz volt :c
☯ A heti zene pedig most kimondottan nosztalgikus, nem sokára 6 éve lesz, hogy oda-vissza voltam ezért a számért, mostanában már nem hallgatom olyan sokszor, de még azért elérzékenyülök rajta ha elindítom ♥
☯ Mivel már aránylag rég sütöttem valami újat, most csütörtök ebédre megpróbálkoztam az amerikai fánkkal. Kimondott formám nem volt hozzá, ezért muffin sütőben csináltam (látszik is rajta, hogy amerikai mert egy repülő csészealj formája lett, haha
☯ Aznap még megrendeltem az esküvőre azt a ruhát is amit majd a koszorúslány után szeretnék felvenni. Már hetekkel ezelőtt kinéztem, de azért még jól esett ülni rajta egy darabig, bár teljesen feleslegesen, annyira tetszett, hogy valószínűleg akármi mást találtam volna még, is ezt vettem volna meg. A méretei viszont nem a legjobbak, az M-es szerintem épphogy jó lesz, viszont az L-es már nagyon nagy lenne.
☯ Valamint kaptam visszaigazolást a Felvi.hu-tól is, elfogadták a jelentkezésem, yaay.
☯ Pénteken voltunk kicsit kocsikázni papáékkal, mivel nagyon szeretnék összeköltözni Áronnal, ezért megnéztük milyen új lakóparkok épülnek éppen a környékünkön, meg voltunk az Obiba. Nem szeretem a tavaszt és a nyarat, de olyan jó amikor mindenki sürög-forog a kertjébe és csinosítgatja meg virágokat ültetünk meg ilyenek.
☯ Szombaton láttam Snitten és Molyon is, hogy létrehozták ugyan ezeknek az oldalaknak a játékos verzióját, úgyhogy miután regisztráltam egész délután baromi jól elvoltam azzal, hogy berakosgattam amikkel már játszottam (bár az évszámok valószínűleg 2010 előtt úgy hibásak ahogy vannak, de nem szeretem az időpont nélküli dolgokat, úgyhogy hozzávetőlegesen megpróbáltam őket betippelni), és amikkel majd szeretnék. Bár még nagyon sok minden nincs fent, de inkább türelmesen várok, nem akarok belepiszkálni, valószínűleg úgyis felrakja majd valami nálam sokkal profibb. Azt viszont sajnálom, hogy olyan opció nincs, hogy nem játszottam vele, de végignéztem ahogy más játszik, tök jó lenne. Ha gondoljátok nyugodtan kövessetek be itt ^^
☯ Tegnap papa mondta, hogy most neki is mennyire fáj a nyaka meg a feje, én meg, hogy nekem már milyen rég fájt, de csak mondanom kellett, mert ma megint fejfájással keltem. Nem volt olyan vészes, mint szokott, nem sugárzott se a nyakamra, se a szememre, és amúgy se volt olyan hasító, mégis egész napra kivont a forgalomból. Most kezdem érezni, hogy talán végre elmúlt.
☯ Pedig mehettem volna apáékkal másik nagyszüleimhez meg unokatesómékhoz, mert ma mentek ki bejelenti, hogy úgy tűnik egy új taggal bővülnek, amit szerintem még én se említettem itt, úgyhogy ja, elvileg lesz egy új féltesóm. Tök furcsa, a félöcsinél 3 éve még teljesen lesokkoltam, ez meg szinte már meg se érintett, biztos azért mert az utóbbi időben már minden ismerősömből csak úgy potyognak a gyerekek.

0 megjegyzés