Mivel mostanában ilyen kevés a bejegyzés úgy döntöttem bevezetek mégegy "állandó" (azért rakom idézőjelbe, mert jelenleg fogalmam sincs mennyi lesz belőle, bár én szeretném ha sokáig tartana) rovatot a hónap végi "könyvértékelések" és a hétvégi vasárnapi mókához hasonlóan. 

Úgy gondoltam, hogy minden hónap második keddjén -ha már egyszer nagyon régen egy második kedden születtem- írok valami dologról; lehet az kép, zene, videó - bármi, amit valamiért nagyon szerettem régen vagy csak kedves/érdekes emlékem fűződik hozzá amit nem szeretnék sohasem elveszíteni vagy elfelejteni. 

Már régebb óta érlelődik bennem ez az ötlet, de a végleges löket az volt, hogy lehet elhagytam az egyik pendriveomat, amin 2010-től kis túlzással gyakorlatilag a fél életemet tartottam. (Nem kicsit vagyok miatta kibukva jelenleg is) Nagyon remélem, hogy valahonnan elő fog kerülni, de addig is a 2006-tól 2009-ig tartó időszakomból csemegézgetek kicsit. Amennyire lehet igyekszem tartani magam az időrendhez, bár ez attól is függ, hogy mikor melyik emlékben lesz hangulatom leginkább elveszni.

De akkor térjünk is a tárgyra. Az első dolog amit megnézek amikor használatba veszem az egyik régi pendriveomat azok a zenék. A fent említetten kimondottan sok random szám van, ebből akadt meg a tekintetem az egyiken.

Ezzel a számmal valamikor 11-2 éves koromban találkoztam, nem is különösebben tetszett, bár a nő hangját nagyon szerettem. Akkor viszont még úgy voltam vele, hogy nem igazán szerettem zenét hallgatni, amit sokszor hangoztattam is, bizonyára azért mert nem is voltak kb kedvenceim (azt a párat ami volt se vallottam volna be senkinek, bár mondjuk az is igaz, hogy nem is nagyon ismertem gyakorlatilag semmilyen előadót azokat a random zenéket leszámítva amiket a tv-ből vagy rádióból hallottam). Aztán jött ez a szám és fogalmam sincs milyen indíttatásból de nagyon sokszor megakartam hallgatni. Annyira fülbemászó volt, és szerettem rá mindenféle jeleneteket elképzelni. Bár mindig titokban tettem, mert akkor valahogy el se tudtam volna képzelni, hogy bárki rajta kap azon, hogy zenét hallgatok. Nagyon mókás erre így visszagondolni.
Még arra is emlékszem, hogy hogy került hozzám. Az első mobiltelefonomat a 10. tavaszomon kaptam, valamikor osztálykirándulás előtt, egy Alcatel 565-t azt hiszem, de nem volt sok ideig nálam, egyik gyógytornánk után Tündével mindkettőnk telefonjának lába kélt. Épp hazafele sétáltunk amikor egyszercsak nem találtam a táskámban, majd észrevettük, hogy az övé sincs meg, rohantunk is vissza, de csak egy lánnyal találkoztunk, aki mesélte, hogy az övé is a pinkódot kérte amikor elővette, a miénk viszont nem volt kikapcsolva, így simán ellopták. Eléggé kétségbeestünk, először kb haza se mertünk menni, mert hát mit fognak szólni otthon, de hálisten nem is ránk voltak mérgesek, hanem a tanárra, hogy miért nem képes bezárni az öltözőt. Sokáig hiányzott ez a telefon, még egy emlékrajzot is csináltam róla, és azt hiszem valami olyasmit is írtam rá, hogy dögöljön meg aki ellopta, meg hasonló szépségeket. Még animés tetris is volt a játékai között, pedig akkor még nem is voltam tisztában azzal, hogy ezek animék, de attól függetlenül úgy szerettem.
Mindenesetre egyébként ennek kb semmi köze ahhoz amit eredetileg írni akartam, csak szeretek anekdotázni. A lényeg, hogy így került hozzám a második telefonom, ami ha minden igaz egy Sony Ericcson z530i volt. (A fajtákba nem vagyok biztos, de a képek alapján tudom, hogy így néztek ki, sőt ez azt hiszem még mindig megvan valahol, egészen addig használtam amíg el nem ballagtam nyolcadikból, az utolsó háttérképem  az, hogy Ichivel valami zöld jégkását tartunk a kezünkben az Auchanben, miután megjártuk a Sakurazakat) Mivel 2006-t írunk (Tejóég akkor most lesz valamikor 10 éve!) közel sem lehetett annyi mindent rápakolni mint egy mostani telefonra, bár 2GB-sre lehetett bővíteni a memóriáját - de már megint mi a fenéről beszélek.... Tehát volt ez a telefonunk Tündével, mert aztán végül ő is ilyet kapott, és eszetlenül küldözgettünk egymásnak mindenféle dolgokat infrán (azt hiszem még volt rajta az is) meg bluetooth-on, szóval valahogy így került hozzám ez a szám. Ő begyűjtötte a játszótéren a dolgokat aztán másnap az osztályban pedig adta tovább nekem. Nagyon sok marhaság keringet köztünk így, bár a kis hely miatt mindig meg kellett gondolnunk, hogy mit szeretnénk megtartani és mitől megválni, és talán ez a szám volt az egyetlen ami egész addig kitartott mellettem amíg végül kb egy évvel később el nem kezdtem rendesen érdeklődni a zenék iránt és találtam rá az új kedvenceimre. (Viszont az, hogy készült hozzá videóklipp még nekem is új, csak pár hete találtam amikor rákerestem youtubeon)

Azért szeretek ezzel a számmal nosztalgiázni, mert annyira látom magam előtt ahogy titokba hallgatom a szobámba, nehogy lebukjak, hogy énÉN zenét hallgatok, vagy direkt ez miatt sétálok haza lassabban a sötétben, hogy minnél többször végighallgathassam.