3.1

január 07, 2018

 Múlthéten annyira belefeledkeztem abba, hogy mennyire nem szeretem a szilvesztert, meg nem is tartom, hogy teljesen elfelejtettem nektek is boldog új évet kívánni, szóval így utálag is B.Ú.É.K mindenkinek, meg minden egyéb tényleg amit ilyenkor kívánni szoktak, ebbe valahogy nagyon rossz vagyok, és most borzasztóan bunkónak érzem magam.

 Hétfőn egyébként "nagyszerűen" sikerült köszöntenem az új évet, ugyanis még mindig baromira fájt a fejem és a nyakam, szóval csak feküdtem, aludtam, meg olvastam. A filmes/animés kihívásom után idén már itt is a könyves, hihetetlen milyen gyorsan megy az idő. Este már kicsit jobban voltam, úgyhogy hajnalig imvuztunk Erikkel.
 Kedden vele tartottunk délelőtt egy kisebb Big Time Rush "maratont" befejeztük az első évadot, aztán tanultam kicsit a szombati vizsgámra, majd kipróbáltam a Tekkenbe az online rankedet, ami tök jó is lenne, ha nem működne minden teljesen máshogy, mint ahogy megszoktam. Olyan szinten béna voltam, hogy szívem szerint elástam volna magam, hogy ezeket nem én csináltam a majdnem 20 éves Tekken/Xiaoyu múltammal. Egyszerűen egy kombót nem tudtam végigvinni, borzasztó volt, tényleg. Este pedig Dorinával meg Zsófival tök random tartottunk egy játszós estét.
 Ami annyira jól sikerült, hogy egyébként a héten minden egyes nap megismételtük.
 Szóval szerdán is tanultam, aztán késő estig játszottunk, visszatértünk a Microvoltshoz, vagyis most már a Toy Heroes Online-hoz, és ahh. Összeszedtem egy elég jó kis csapatot, hát... egy ember kivételével, de ő szerencsére elég hamar ki is kopott.
 Csütörtökön és pénteken szintén ez volt a napirend, annyi kis kivétellel, hogy délelőtt voltam Mercédesznél egy órát
 Szombaton pedig elmentem levizsgázni jogból. Annyira nem ment, az egész hetet végig szenvedtem vele, bár igazából nem gondoltam volna, hogy ezzel fogok a legjobban szívni, de komolyan pezsgőt bontok ha egyetalán a kettes meglett. Utána még voltam vásárolni, délután rendbe tettem a szobám, majd ismét játszottunk. Úgy néz ki, hogy egyenlőre a végleges "csoportunk" a Kawaii Squad ♥ nevet viseli, és Zsófi, én, Erik, Kazu és a Pandaöcsim vannak benne, aztán még jó lenne találni pár emberkét, minnél többen vagyunk, annál mókásabb. Tegnap hajnal kettőig gyilkoltuk egymást, fuu.
 Úgyhogy ma nagyon fáj a szemem, és baromi álmos is vagyok, de azért kimostam, aztán most megint játszunk a változatosság kedvéért.
 Így a 3 év alatt amióta írom ezt a vasárnapi mókát egész jól sikerült megfigyelnem, hogy ha rákapok egy játékra akkor mennyire összecsapott lesz ez az egész, és most heti zene sincs, csak egy kép a csodás játékunkból az irtó aranyos karaktereinkkel ♥ (ezt meg most valamiért nem engedi sorkizártra rakni :c)

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe