日曜日1.45

december 04, 2016

☯ Hétfőn be kellett mennünk a városba, mert valahova elkeveredett az albérletes fűtés számlánk, papáék feszt hajtogatták, hogy szerintük az albérlők szedték ki, de szerintem meg akkor pont, hogy magukkal szúrnának ki, mindenesetre gyorsan elintéztük, majd elmentünk a Tescoba és a Müllerbe, ahol már nem lehet kapni a kedvenc samponom, viszont vettem madáreleséget, amúgy is már nagyon régóta szeretném etetni őket, meg a 101-1001-es listámra is felírtam, úgyhogy remélem hamar észreveszik majd, hogy az nekik lóg ott.


 ☯ Amúgy nem is tudom, hogy ment ki a fejemből múltéheten, de most a madarakról beugrott, olyan cuki őzeket láttam mikor mentem Áronhoz, pont előttünk akartak átfutni az úton, de aztán inkább visszafordultak.
☯ Valamint összeszereltük a cipősszekrényt, és sikerült nem elfelejtenem kitenni az ablakba a karácsonyi világítást.
☯ Írtam pár Ebayes eladónak is, hogy Vera ruhái nem érkeztek meg, (4 darab) már az is eszembe jutott, hogy én voltam a hülye, és elírtam a címet vagy valamit, de akkor a másik kettőt se kapták volna meg, úgyhogy nem értem ezekkel mi történhetett, de az a vicc, hogy kettőnél már maga az eladó se létezik, bár hálisten az árát már vissza is kaptam, a másik kettőnél pedig habár nem fűzök azokhoz se sok reményt, de Vera kérésére az újraküldést válaszottam.
☯ Kedden  átrendeztem az egyik sarkot a szobámba, hogy normálisan elférjen a cipősszekrény, mondjuk most szerintem jóval idiótábban néz ki minden, mint eddig, de sokkal több helyem lett, ami azért szintén nem elhanyagolandó, ráadásul lett egy tök jó ötletem, hogy mit teszek majd fölé, már alig várom, hogy megcsináljam, a hozzávalókat már meg is rendeltem Ebayről.
☯ Meg beszéltem Kacsával is, nagyon rá akar venni, hogy menjek át Lolon West-re, de azt hiszem ahogy már az eheti bejegyzésben is említettem, hogy most egy darabig megint szükségét érzem, hogy szüneteltessem ezt a baromi csodálatos játékot, legalábbis a ranked részét, mert teli van vele a hócipőm.
☯ Így újra beüzemeltettem az Xboxomat is, szegénykém már ezer éves, de még működik, úgyhogy megkértem apát, hogy hagy kapjak hozzá tőle karácsonyra egy kinectet, jobb ötletem úgy sincs, és ezt már nagyon régóta szeretném.
☯ Oh és jelentem sikeresen végignéztem a második sorozatomat, már csak 3 van hátra, viszont ez miatt egész novemberbe nem olvastam semmit, úgyhogy decemberbe azzal is össze kell kapnom magam, hogy meglegyen idén az 50 könyv.
☯ Szerdán sütöttem megint sütit, meggyes-csokis-habosat, ezt most egész finom lett szerintem, meg kipng-ztem az unokatesómról egy fényképet mert azt szeretné majd a születésnapi tortájára.
☯ Csütörtökön végre leesett itt is az idei első hó, meg alapból olyan locspocsos idő volt, délután még az eső is esett, így arra jutottam, hogy produktívan megszerzem Lolba az utolsó 4 ládámat aramon. Hármat végül sikerült is, és nyitottam egy olyant skint, hogy menten eldobom az agyam, ki is váltottam egyből, meg behoztam megint Cassie-t is, annyira tetszett neki, hogy alíg bírtam utána kirakni, mindig visszarohant mielőtt becsuktam az ajtót, így a kis pofijával kellett kitolnom, belesajdúlt a szívem :c
☯ Pénteken találkoztam volna apával, de beteg lett, úgyhogy csak egész délután unatkoztam, viszont sikeresen sikerült mégegy dolgot kihúznom a 101-1001-es listámról, megkóstoltam egy ételt amit régen nem szerettem, a sütőtök volt az, és jelentem, még most se ízlik.
☯ Szombaton Tündével ki akartunk menni a tóra fotózni, de baromi nagy sár volt, úgyhogy halasztottuk az ötletet, viszont mivel az idő szép volt, így papával egész délután Shippou kutyaházán dolgoztunk, téliesítettük neki egy kicsit, hogy ne fázzon, meg elkezdtem megcsinálni már remélhetőleg az utolsó "remek" ötletemet, és utána végre teljesen késznek mondhatom majd a szobát.
☯ Lemértük a cicákat is, Cassie kereken 2 kiló, Westley pedig már több, mint 3.
☯ Elkezdtük végre kifúrni a falamat is, már több, mint egy hónapja kértük kölcsön a fúrót, de mindig csak halasztottuk, hosszra jó lett, viszont nem megy át rajta a kábel, úgyhogy egy vastagabbat is kell kérnünk, viszont már most marha szépen néz ki a fal, még az a jó, hogy nálam az asztal alatt van, a nappaliban pedig a szekrény mögött, úgyhogy annyira nem látszik.
☯  Ma délután apáékkal céges mikuláson voltam, utána pedig az unokatesóméknál ünnepeltük Domi 9. szülinapját. Én leginkább a mamámmal társalogtam, meg nem is rég értünk haza, de így is már majd' szét ment a fejem a gyerekzsivalytól.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe