日曜日1.48

december 25, 2016

☯ Hétfőn délelőtt Mercédesznél voltam, amúgy pedig nem tudom mikor volt utoljára ennyire eseménytelen napom, már délután 4-kor megfürödtem, aztán streameket néztem az ágyból, meg belekezdtem a negyedik, és egyben utolsó előtti sorozatomba. Alig várom már, hogy vége legyen, mert egyébként tényleg nagyon utálok sorozatokat nézni, még jó, hogy csak ötöt fogadtam meg. 


 ☯ Kedden meghozták a billentyűzetemet és az egeret, meg a meglepetés ajándékot is a papáéknak, de azzal majdnem lebuktam, mert Emagról rendeltem, és ott már először alapból meg volt adva az ő címük, de apáéékéra akartam rendelni, átírtam mindent amit tudtam, erre papa nevén volt apa címével és a papa telefonszámával, ezért őt hívták fel, ő meg azt se tudta, hogy mi van, így lerakta, aztán ment a keverés, de csak sikerült elvinniük apáékhoz.
☯ Szerdán már felállítottuk a karácsonyfát. mert még annak ellenére is, hogy már nem szeretjük ezt az ünnepet, és nem is leszünk itthon, valahogy nem tudnám elképzelni az ünnepeket nélküle. Bár nem is mi lettünk volna, ha nem borul fel vagy háromszor, aztán pedig mire végre minden stimmelne, kiég az égősor, amit persze legelőször tettünk fel, így leszedni se lehet olyan könnyen...
☯ Csütörtökön megjött végre a télikabátom yaay~ de erre majd még úgyis visszatérek, aztán apa délbe kihozta nekem papáék ajándékát, úgyhogy oda is adtam nekik. Egyébként a múltkor azt hiszem nem mondtam, de egy masszázsülésbetét vettem, ami egyben melegít is, úgyis rengeteget panaszkodnak, hogy fáj/fázik a derekuk meg a hátuk, és olyan jó volt látni, hogy tényleg meglephettem őket végre én is valamivel. Estefele pedig Ernőék jöttek ki, hogy Ricsinek is átadjuk az ajándékokat.
☯ Visszatérve a kabátra, biztos észrevettétek, hogy ezen a héten elmaradt a bejegyzés, de egyiket se tudtam még megvalósítani azok közül amiket elterveztem, valami hülyeségről meg csak úgy nem akartam írni, de jövőhéten remélhetőleg újra rátérhetek a rendes kerékvágásba.
☯ Pénteken pedig dél után indultunk Bükfürdőre, mivel úgy döntöttünk, hogy újra itt szeretnénk tölteni a karácsonyt, mert két éve is nagyon tetszett, és majd hétfőn indulunk haza, nagyon külön most nem írnék róla, mert tervezek neki úgy is egy külön posztot, de addig is Boldog karácsonyt ^^

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe