Már tavaly is kitöltöttem ezt a taget, de mivel eltelt egy év, új tapasztalatokkal és minden egyéb furcsasággal, úgy gondoltam átrágom magam rajta mégegyszer. Néhány kérdésnél mondjuk nagy valószínűséggel nem fogok tudni újat mondani (sőt, azoknál bent is fogom hagyni a tavalyi válaszom), de azért remélem pár dolognál jobban ki fogom tudni magam fejezni, mint 12 hónappal ezelőtt.
☯ Hétfőn befejeztem az első sorozatomat amit a 101-1001-es kihívás keretein belül kezdtem el. Nagyon tetszett, mégis iszonyat lassan haladtam vele, pedig örülnék neki ha a maradék 4-et is még be tudnám valahogy passzírozni idénre.
Tudjátok az a jó abba, hogy mostanában őrült módjára vásárolok erről a két oldalról, hogy lassan nem lesz már olyan dolog amit még nem vettem meg, és talán akkor eljutok odáig, hogy 3 hónapig egyik közelébe se megyek, ahogy azt a 101-1001-es listámra is felírtam. Bár igazából mentségemre legyen mondva, hogy ezek közül nagyon sok mindent a november 11.-i nagy Aliexpresses leárazáson szereztem be, potom összegekért, és még végig is gondoltam őket, tehát impulzusvásárlás sem volt.
Megint a hajjal kapcsolatos dolgokkal kezdeném, mert baromira rászoktam, hogy mindenféle kiegészítőket és készítési tutorialokat nézek. Habár már pár hete lejárt a hajvasalási tilalmam, mégse bírom magam rávenni, hogy szanaszét égessem. (Komolyan sose gondoltam volna, hogy egyszer ilyet fogok mondani/írni)
☯ Hétfőn voltam elsősegély órán, bár nem is én lettem volna ha nem rosszul írom fel a címet és megyek el szó szerint a város másik végére... Szerencsére jött egy másik lány aki szintén ennyire benézte, így legalább együtt késtünk el. Egyébként a bácsi aki tartja nagyon mókás, mégis úgy lefáradtam, mire vége lett a kicsit több, mint 3 órának, hogy már este 8-kor aludtam.
Ezt a bejegyzést már vagy egy hónapja meg akartam írni, de hála a Magyar Postának(?), olyan lassan vánszorogtak felém a csomagok, hogy kénytelen voltam eddig várni, ugyanis mindenképp bele szerettem volna tenni a cipőket/ruhákat amiket sosem mutogatok az Alis/Ebayes bejegyzéseknél. Ahhoz képest egyébként, hogy már több, mint 7 éve blogolok, ez lesz az első "igazi" nagyobb ilyen haul bejegyzésem, de a többihez hasonlóan megint förtelmes képek fognak következni.
☯ Hétfőn papa volt osztálytalálkozón, olyan szívesen elmentem volna vele, csak elég furán nézett volna ki ha beállít az unokájával, de olyan étterem fétisem van, hogy megkértem, hogy ha finom a kaja, hozzon nekem valamit. Kaptam cézár salátát ♥ igaz elég sajátos, mert volt benne főtt tojás is, viszont nagyon ízlett, kimondottan Németország íze volt.
Kaptam JiMin-től egy kihívást, amit mégegyszer köszönök ^^ Azt hittem kicsit később fogom csak tudni megcsinálni, mert mostanában ritkábban hallgatok zenét, lejátszási listám pedig már egyeltalán nincs is, de eszembe jutott, hogy ha majd egyszer talán, valamikor lesz jogosítványom jól jönne valami nosztalgia pack, így Spotify-n elkezdtem összegyűjtögetni mindent amit az elmúlt 3-4-5-6-7 évben nagyon szerettem és nem japán, így arra gondoltam, hogy azt állítom randomra és onnan csemegézek kicsit.
Tulajdonképpen sose volt különösebben jó hangom, de ez istenigazából soha nem akadályozott meg abban, hogy szeressek énekelni. Bár ahhoz túlságosan szégyenlős vagyok, hogy a családban bárki is meghallja, így mondjuk a zuhany alatt nem szokásom, de bármikor rázendítettem amikor a gépből üvöltött. Ichivel nagyon sokat daloltunk együtt, rajta kívül viszont azt hiszem, hogy csak a Tünde, Dávid és Áron hallották a hangom. (Persze ha nem számolom az énekórákat, de ott mégse énekelhettem a kedvenceimet úgyhogy az nem számít) Arra gondoltam, hogy ebben a Sweet memoriesban összeszedem azokat a számokat amiknek ha álmomból vernek fel is tudom a szövegüket, és aránylag fülsértés nélkül elő is tudom őket adni. (Bár szigorúan csak az énekessel együtt, anélkül inkább nem próbálkoznék meg velük)
☯ Elterveztem magamnak egy jó kis halloweeni horror filmes estét hétfőre, (már csak azért is, mert az egyik tételem a 101-es listámon, hogy egyet megnézek egyedül a sötétbe) de sajnos közbe szólt a kresz, pedig egész nap azért szorítottam, hogy mivel munkaszüneti nap és ősziszünet is van egybe, ne legyen nyitva a suli. Bár legalább hamar elment az a 3 óra, mert csak tesztesztünk, kitötlöttünk 4 vizsgát és mindegyiken megbuktam. Ráadásul az a vicc, hogy nem a kresz-el kapcsolatos táblás/képes feladatokon, hanem a műszakin és a sok random hülyeségen. Például volt egy olyan amire más a jó válasz, mint amit a gyakorlatba csinálunk, sőt, ha a vezetésnél nem úgy csináljuk akkor még meg is buktathatnak... másik kedvencem az volt, hogy hogyan hat a dudálás a vezetőre, beikszeltem, hogy megfájdul tőle a feje, mert nekem biztos az lenne, de a helyes válasz, hogy zavarja a koncentrációba... és még tudnék mesélni pár ilyen idiótaságot. Azért örülnék ha ilyen relatív hülyeségeket nem kérdeznének.
Tavaly már volt egy Zirc-es bejegyzésem, de ahogy említettem vasárnap, múlthéten is voltunk ott sétálni egyet az alborétumba, így szeretnélek sokkolni titeket a hasonlóan borzalmas képeimmel, mint amiket múlt évben is készítettem. (Bár most a természetesség kedvéért nem effekteztem rajtuk semmit, ezeken úgy se segít már semmi)