Ebay - Ali kívánságlista

január 15, 2016

Ez most számomra egy kicsit rendhagyó lista lesz, mert ilyesmit korábban még nem írtam. Azokat a dolgokat gyűjtöttem össze a watch- és wishlistemről amikkel akár már évek vagy hónapok óta szemezgetek, de eddig sosem volt bátorságom megrendelni egyiküket sem.

Igazából mindkét oldalon mindkét listám teli van hülyeségekkel, meg úgy minden egyébbel, általában ha valami megtetszik mindig felrakom oda, aztán alszok rájuk pár napot, hogy biztosan szükségem van-e ezekre. Örülök is, hogy mostanában ezt a módszert használom a hirtelen felindulásból vásárlások helyett, mert - hiába kerül a legtöbb dolog csak pár száz forintba - kemény ezreseket spóroltam már, 80%-ban kb úgyis rájövök, hogy egyébként nincs is rájuk szükségem.

Ezeket a dolgokat viszont tényleg eléggé szeretném, csak egyszerűen nincs hozzájuk bátorságom. (Úgyhogy most itt eme szent helyen megpróbálom magam rájuk vagy ellenük beszélni [írni])

 Világító cicafüles füles
Egyértelműen szerelem. Főleg, hogy mivel nem is olyan drága mint társa az Axent Wear. (Ebayen kb 50ezerrel olcsóbb) Amiért eddig nem tudtam magam rávenni erre a cukiságra az egyrészt az ára, 12 ezer körül van, ami szerintem nem olyan drága egy ilyen fejhallgatóért, viszont roppantúl tartok attól, hogy mi van ha nem fog működni vagy valami egyéb szépség hibája lesz. (Igaz garanciás, meg vissza lehet küldeni, de még sosem csináltam ilyet, és őszintén nem is nagyon szeretnék) A másik indok pedig, hogy a mostani fülesem már lassan 10 éves, de Theo a külcsínyén tett ténykedésein kívül semmi baja nincsen, még mindig ugyan olyan remekül szól, meg minden, egyszerre kettőre pedig semmi szükségem. Viszont ha a mostanim mostanában tönkre menne, szerintem erőt vennék magamon és adnék ennek egy esélyt.

Kigurumi
Huhh, a kigurumik már 3-4 éve biztosan a kívánságlistámon csücsülnek. Anno mindenképpen Pikachusat akartam rendelni, bár annak kimondottan örülök, hogy arról lebeszéltek, van már egy olyan pulcsim, minek kigurumiba is. Jelenleg ezekkel a Stitch-esekkel szemezgetek. Az első indok az volt mellettük, legalábbis a rózsaszín mellett, hogy ezt találtam meg a legolcsóbban, viszont ahogy minnél többet nézegetek egyre jobban ők is tetszenek a legjobban. Bár még így is 4-5 ezer forint között mozognak, tehát legfőképp az ára az ami visszatart, mert nem tudom otthoni ruháért szeretnék-e kiadni ennyi pénzt (még talán ha járnék conra, azt mondanám oké [de még ha járnék conra se mennék el ebbe szerintem, de ne vesszünk el a részletekben]) Másrészt csodás méretezése van, az S-es 150-160 cm-s emberkékre van, az M-es pedig 160-170 cm-sekre, én 157 cm vagyok, és fogalmam sincs melyiket kéne megvennem. Nem akarom, hogy feszes legyen, de azt se, hogy össze-vissza lógjon rajtam. (Múlt hónapba pedig már úgy fáztam itt a papáéknál, hogy már rajta volt az egerem a Buy it gombon, csak aztán a méretezés miatt gondoltam meg magam.)

Kézmelegítős egérpad
Hát Lolozni szerintem nem biztos, hogy lehetne benne, de egyszerűen olyan cuki és meleg, mi egyéb kellene még? Tulajdonképpen ettől is csak annyi tart vissza, hogy ha végig gondolom semmi szükségem rá. Igaz mostanában meglepő módon nem is nagyon Lolozom, de van egérpadom, akkor minek adjak ki erre is még ezreseket, akármennyire is csábító az, hogy melegít. (Arról nem is beszélve, hogy ezzel kapcsolatban is bennem van kicsit a félsz, hogy mi van ha nem működik/hamar tönkre megy, azért nem egy 200 forintos valamiről van szó)

Világító izé
Annyira széééép, csak annyira semmi szükségem rá. Ahogy ismerem magam pár napig használnám aztán el is felejteném, vagy csak szimplán lusta lennék bekapcsolni. Arról nem is beszélve, hogy sajnos szerintem az én szobámba kevésbé tudná szépen kiadni magát, mert mikor is égetném? Valószínűleg annyi fényt nem adna, hogy mellette tudjak gépezni, ha meg kisvillanyt kapcsolok már el is veszett a varázsa. Maximum alvás közbe lenne jó, de annak meg nem sok értelme van.
Álmaim egyik cicás pohara
Amíg nem vettem észre az árát teljesen meg voltam győződve róla, hogy ez jön hozzám haza. Nagyon szeretem a bögréket és poharakat, ez meg úgy valahogy pont a kettő között van. Úgy imádnék ebből inni, de ennyi pénzért előbb csináltatok magamnak. (Az egész Ebayt meg Alit átnéztem, és nem sokan árulják, akik meg igen, azok mind 3000 körül, ami enyhén szólva is kicsit rablás)

Párnahuzat
Szerintem nem én vagyok az egyetlen aki még akkor is párnahuzatokba botlik amikor valami teljesen abszolute tökéletesen mást keres. Általában nem is annyira drágák, eddig csak az tartott vissza tőlük, hogy féltem, nem találok beléjük megfelelő párnát, bár azt a problémát azóta megoldottam, még mindig halogatom az miatt, hogy folyamatosan jobbnál jobbakat találok, pedig nekem egy bőven elég lenne, így várok még a megfelelőre. Jelenleg ez a favoritom ami a képen van, nagyon szép és nem is annyira sablonos mint a sok koponyás meg mindenféle grafikai bravúros. (Akármennyire is tetszenek a szarvasosak meg álomfogósak annyira lerágott csontok lettek sajnos)

Melegítős mamusz
Eléggé rá vagyok kattanva ezekre a melegítős dolgokra egyébként amióta apumtól karácsonyra ágymelegítőt kaptam. Ez meg annyira cuki, és annyira tökéletes is lenne, haa... nem lenne amúgy 6000 zoknim, meg amúgy egy nagyon cuki tutyim (ami igaz nem dugható usb-vel a laptopra, hogy mégjobban melegítsen, de akkor is melegen tart és hát az a lényeg [egyébként nem tudom ki mire asszociál a tutyi szóról, nálam ez a mamusz szinonímája]) Találtam olyat is amibe egyszerre lehet beletenni a két lábat, az olcsóbb, de olyanoknak, mint nekem is, akik nehezen tartják egy helyen a lábikójukat, ez a megoldás jobb. Ha nem lenne meg az a nagyon cuki mamuszom tuti megrendelném ezt, de így egy darabig biztosan csak a kívánságlistámon fogom nézegetni.

Laptop matrica
Ezekkel már akkor is szemezgettem amikor az első laptopomat kaptam, akkor azért nem rendeltem mert annak ilyen érdeses volt a teteje és nem tudtam volna szépen ráragasztani. A mostanival ilyen problémám már nem lenne, ezért muszáj volt kitalálnom pár másikat. Egyrészt tartok tőle, hogy csúnyán ragasztanám fel, és nem tudom mennyire lehet aztán szépen korrigálni meg leszedni, és ehhez kapcsolódóan, nem tudom mennyire tartós, és nem-e kezd majd egyszercsak lejönni vagy lekopni. Az egész tetőt befedő matricák is nagyon tetszenek, csak azoknál meg talán még csúnyább ha ferdén ragasztom fel őket vagy elkezdenek a sarkoknál lejönni. 

Paróka
Ezeket is régebb óta nézegetem már. Kiskoromban is mindig szerettem volna, de amiket szilveszterkor a boltokba lehet kapni finoman szólva ízléstelenül gagyik. És pont ez az ami miatt a netes verziótól is tartok kicsit. Így képen szerintem szép, de 2300 forintért nem tudom mennyire lesz élőben is az. Mondjuk csak otthonra szeretném, poénból fotókhoz, de ha csúnya akkor az azért azokon is meglátszik. Mindenesetre ezt az ötletet még nem vetettem teljesen el, főleg, hogy mindig is ki akartam próbálni a rózsaszín hajat.

Álmaim loli ruhája
Huhh, ez a ruha ha 6 éve nincs a must have listámon akkor semmióta. Aki ismerte a régi blogomat az ott is találkozhatott vele. Most is onnan szedtem a képet, mert sajnos perpill ebayen nem találtam meg, de anno ha jól emlékszem olyan 10000 forint körül volt, de azt hiszem ez az örökké csak álom marad kategóriába tartozik. Egyrészt nem tudnám hova felvenni, másrészt, ha nem jönne rám vagy nem úgy állna, esetleg nem úgy nézne ki élőbe, az elég nagy csalódás lenne.

Brainwave cicafül
Macskafül ami érzékeli a hangulatomat? Egyértelműen akarom. Szerintem marha jól szórakoznék vele, ha máshol nem, legalább a tükör előtt, csak sajnos nincs felesleges 15-20 ezer forintom rá. Arról nem is beszélve, hogy azért erről sincs 100%-os garancia, hogy biztosan működni fog. Mindenesetre ha egyszer nyerek a lottón azért majd veszek egy ilyet.

Hát egyenlőre ennyi lenne az akarom-nem akarom kívánságlistám. Így, hogy most szépen összegezve kiírtam magamból a dolgokat arra jutottam tehát, hogy azt a fülest kipróbálom ha a mostani tönkremegy, ha sokáig lesz hideg, még most adni fogok a talán egy M-es kiguruminak is egy esélyt, a kézmelegítő egyenlőre wishlisten marad, ahogy az a világító valami és a pohár is, de szerintem a következő rendelésemkor egy párnahuzat jönni fog hozzám. Finom, meleg usb-s mamuszom egy darabig még nem lesz, ahogy szerintem laptop matricám se, viszont a parókáról szerintem meggyőztem magam. A lolita ruha és a mozgó macskafül viszont marad az örök kívánságlistán.
(Egyébként néha olyan hülye dolgokat tudok kitalálni, nem tudom, hogy ezek reális "félelmek" ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, vagy csak valamiért valamivel meg akarom magam győzni, hogy ne rendeljek meg mindenféle felesleges dolgot)

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe