☯ Azt hiszem rájöttem hogy sikerült 53 hetet csinálnom az évből, vasárnapra esett elseje és azt a hetet, ami tulajdonképpen csak egy nap volt, már eggyel számoztam. Szerencsére idén pont nem lesz ilyen probléma, bár kimondottan baromi furcsa volt, hogy vasárnapra esett Szenteste, ráadásul, hogy az emberek tényleg mindenen tudnak sírni... még azon is képesek összeveszni, hogy valaki már 24.-én boldog karácsonyt kíván, pedig az még nem is karácsony... Hát ennél több baja ne legyen senkinek komolyan.
Gyakorlatilag már semmit se rendelek Ebayről, csak ha nagyon nem találom Alin, vagy kevés a választék, de azért megint benne hagyom a címbe, mert miért ne. Úgy tűnik csak nem bírtam ki, hogy az év utolsót hónapját rendelés nélkül töltsem, pedig olyan jól indult, aztán valamit felmentem keresni, majd még találtam ezt meg azt meg amazt, meg még mindenféle más praktikus, fantasztikus és abszolút nem felesleges holmit. Mivel arról nem tudok írni, hogy miket kaptam karácsonyra, mert mindenki ismer már annyira, hogy inkább meg se próbál meglepni (csak apa, tőle majd ma derül ki mi lesz a fa alatt), így két pipere csomagon és egy édességekkel teli ajándékkosáron kívül csak pénzt kaptam, úgyhogy most a nagyja abból ment, szóval beszéljenek is helyettem inkább a képek és a linkek.
☯ Hétfőn nagymosást akartam tartani, mert múlthéten a takarítás közben elég sok minden felgyülemlett, csak nem akartam addig amíg Áron itt volt, úgyhogy csak kerülgettük a szennyeskosarakat, de aznap meg a mama beelőzött, és telipakolta a szárítót, szóval hirtelen jobb ötletem nem lévén megírtam ezt a baromi hosszú sweet memoriesos bejegyzést, meg Áronnal loloztunk kicsit, és Imvuztam, valamint sikerült végre elérnem a vállalati gazdaságtanos tanárt, és beírja a jegyemet, nem kell újra elmennem vizsgázni. Juhuu ~ Most már csak azért izgulok nagyon, hogy mi van ha nem is négyes, csak valamit félreírt véletlen, úgyhogy azért addig még aggodalmaskodni fogok ezen, amíg hivatalosan be nem fog kerülni az eredmény.
Sikerüüült! Sikeresen végignéztem idén 20 darab animét, és habár nem szeretnék előre spoilerezni, azt azért kijelenthetem, hogy több, mint a választottjaim fele nagyon tetszett, és azoknak pedig jó a negyede vándorolt is a kedvenceim közé, úgyhogy azt hiszem elégedett vagyok az összeválogatott felhozatallal, habár kimaradt egy-kettő amit még meg szeretnék nézni, úgyhogy azokat is igyekszem jövőre. Így, hogy újra találtam olyanokat amik ennyire tetszettek, és nem untam magam halálra, valamint nem is idegeltek ki a világból, újra kedvem támadt többet animézni. Azt nem mondom, hogy így, hogy csak 2010 előttiek voltak betervezve, nem volt némelyik "rossz", de mindenképpen jobban élveztem őket, mint azok közül bármelyiket amik kb 2013 után jöttek ki, szóval valószínűleg azért fogok újabbaknak is esélyt adni, így, hogy végeztem ezzel a kihívással, de leginkább igyekezni fogok a régmúltból befejezni azokat amikre még kíváncsi vagyok. Ha lemaradtatok volna az előző 3 összefoglalomról, itt elolvashatjátok őket: Téli animék, Tavaszi animék, Nyári animék.
Kedvcsinálónak pedig itt egy amv a legutolsó animémhez amivel zártam a kihívást ♥
Juhuu, elérkeztünk az utolsó olyan Sweet memorieshoz amiben a régi a blogom furcsaságait másolom át, ugyanis már 2013-at írunk, ezt pedig 2014-ben kezdtem, szóval beértem magam. Aki végigolvasta az összeset annak hatalmas pacsi. A múltkoriban is írtam, de itt is aktuális, hogy eléggé elgondolkoztató volt, hogy a volt barátommal kapcsolatos mókás dolgokat átmásoljam-e, de mivel az emlék attól még jó, úgy döntöttem most is, hogy igen. A többi pedig szintén marad a szokásos, hibák/elírások bent hagyva, mostani megjegyzések pedig dőlt betűvel. Egyébként borzalmasan hosszú lett, de szerintem az eddig eltelt 4 évből ez a legértelmesebb és a legmókásabb, sőt néhol elgondolkoztató is. Szóval nem is marad más, csak enjoy ^^ ~
☯ Hétfőn nagyon randomul kezdődött a napom, még múlthéten meséltem, hogy csináltam egy új roomot imvun ahol megismertem két srácot, abból az egyik mikor délelőtt felmentem hívott is chatre, és bent voltak még ketten, egy fiú meg egy lány, amiből az lett, hogy kiderült, hogy mind lolozunk és elmentünk lolozni és ts-elni, ami tőlem tök furcsa, mert nem szeretek online beszélni senkivel, idegenekkel főleg nem, de valahogy most olyan érzésem volt, hogy miért ne, és nagyon jól éreztem magam velük, nem tudom, hogy sikerült de én lettem a lolijuk. Aztán délután átjött Tünde, beszélgettünk meg ilyenek, tulajdonképpen csak egy órára ugrott ki, este pedig tanultam a keddi vizsgámra, meg a fentebbi emberkékkel beszélgettem, bár most csak imvun, aztán az egyik hajnalban felhívott facebookon, úgyhogy telefonáltunk vagy órát, annyira random volt és annyira mókás nagyon élveztem.
☯ Hétfőn csak tengtem-lengtem, nem tudom, úgy élveztem, hogy a múlthét végi szorított tempó után megint csak úgy vagyok, bár azért, hogy csináljak is valami aránylag "fontosat", elpakoltam az újfent felgyülemlett kupit a szobámba.
Szinte hihetetlen, de már csak egy hónap van hátra ebből a filmes kihívásból, és annak ellenére, hogy néha nagyon nehezen ment, ennél jobban nem is állhatnék vele, ráadásul számtalan új kedvencet köszönhetek neki. Ebben a 30 napban egy kivételével újra csupa érdekes alkotásokba sikerült belenyúlnom, lássuk is mikbe!
☯ Hétfőn abbahagytam a diétát, pont egy hetet nyisszantottam le belőle, hogy meglegyen az egy hónap, de már nem bírtam tovább, kezdtem rosszul lenni a zsíros ételektől, fájt tőlük a gyomrom, és egyébként se vagyok benne biztos, hogy az ennyire egyhangú táplálkozás hosszútávon olyan jó ötlet lenne, szóval aznap már megettem egy kókuszgolyót, a továbbiakban pedig vissza fogok szokni a tejtermékekre és a gyümölcsökre is. A kulcs pedig nem a mértékletesség lesz, mert nem vagyok az a nagy evő, nálam inkább az a baj, hogy mindig késő este eszek, lefekvés előtt pár órával, erről kéne leszoknom, de szerencsére nem csak "kudarc" ért hétfőn, apával voltunk egy-két helyen és végre sikerült engem is bejelenteni az új házba, aztán papával vásároltunk karácsonyi dekorációkat, utána átmentünk Ernőhöz, aki pedig összeírt nekem pár hasznos információt a cégéről a beadandómhoz.
Ezer éve nem láttam már ilyen adogatós díjakat, de most én is kaptam egyet amit nagyon szépen köszönök innen is Mina-nak ^-^
Szabályok:
- Köszönd meg a jelölést annak, akitől kaptad a díjat, említsd meg és linkeld be a blogját. Másold be a szabályokat a bejegyzésedbe te is.
- Mielőtt megválaszolnád a kérdéseket, illesz be egy idézetet, amiről azt gondolod, hogy a legjobban illik hozzád, jellemez téged.
- Válaszold meg a 8 kérdést, amiket a téged díjazó blogger tett fel.
- Írj újabb 8 kérdést, amiket majd a te jelöltjeid fognak megválaszolni.
- Jelöld meg azokat a bloggereket a blogjaikkal együtt, akiket megjutalmazol a díjjal, s magyarázd meg pár szóval, miért pont rájuk esett a választásod.+1. Kívánj valami szépet az általad díjazott bloggereknek.