Szeptemberi filmlista

október 03, 2017

Hű, ebben a hónapban majdnem kimaradt ez a bejegyzés, mert azon kívül, hogy a szülinapomkor Áronnal megnéztük a Zene és szöveg-et - amit már a múltkor láttam, ezért nem számíthatom bele újra, de mindenképp meg akartam neki mutatni - mást nem is néztem, úgyhogy gyorsan az utolsó pár napban húztam bele, de azt kell mondjam, hogy egyetalán nem bánom ezt a kapkodást, mert a 4-ből 3 film abszolút kedvencem lett.


Donnie Darko (2001)
És szóval igeeen, megnéztem végre a kb pont 6 éve várólistás filmemet. Talán már előtte is biztosan hallottam róla, már csak azért is, mert akkor nyáron csináltam egy kollázst a falamra amin az egyik képre egy idézet volt írva a filmből, és fogalmam se volt róla, amíg nem mondták, aztán a végső löketet az akkori X-faktor adta (höhh, akkor hellyel-közzel még néztem) a selejtező vagy nem is tudom mi ment, és az egyik fiú olyan szépen énekelt belőle egy dalt (ezt), hogy akkor eldöntöttem, hogy mindenképpen meg fogom nézni. Akkora reményeket fűztem hozzá, hogy csak húztam és húztam és húztam, erre eltelt 6 év. De huu nagyon tetszett, kicsit bánom is, hogy nem néztem meg már anno, mert lehet, hogy akkor nem jött volna be, viszont az akkori értelmezésemre nagyon kíváncsi lettem volna, ráadásul amúgy se elég egyszer megnézni, olyan dolgok vannak benne, hogy biztos még párszor sort kerítek rá, egyszerűen frenetikus.
"Why are you wearing that stupid man suit?"

Bérelj cicát! (2012)
Uff, hát erre a filmre nem is tudom mi lenne a legjobb szó. Nagyon tetszett, mert tanulságos volt és szép, meg azt is akartam mondani, hogy aranyos, de azok inkább csak a cicák voltak, a történet inkább olyan kis szomorú és melankólikus, de annyira jó. Teljesen magával ragadott a hangulata, és a sok érdekes dolog amiket mondtak benne, azok a cicás kis bevágások meg közbe, ahh ♥ A végén pedig külön tetszett a felirat, hogy "a film az állatok szokásainak és akaratának tiszteletben tartásával tartásával készült", ha nem lett volna egyébként is az egész teli furcsa japán szokásokkal, ez már annyira az, hogy teljesen megvett kilóra. Nagyon meg szeretném ezt nézetni mamáékkal, mert valahogy nekik fogalmuk sincs, hogy hogy kéne viselkedni az állatokkal, és mennyit adhatnak nekik már csak azzal ha szeretik őket, biztos tanulságos lenne, és a Veráékkal is, mert ők pedig hozzám hasonlóan hatalmas macskabolondok, rengeteg cicájuk van, és mindig újabbakat fogadnak be, biztos nagyon tetszene nekik is. És hát ti is nézzétek meg ha még nem láttátok, szeretetitek a cicákat, és az ázsiai filmeket, valamint van két szabad órátok, amit valami tanulságos és ösztönző dologgal szeretnétek tölteni, ugyanis nem csak a cicák miatt éri meg, hanem a főszereplőnk miatt is, meg a különböző emberi történetek miatt amikkel találkozik.

Egy magányos tinédzser (2016)
Uuuuu, álmomban nem gondoltam volna, hogy ez a film ennyire klassz lesz, de egyszerűen fantasztikus volt, habár már vagy 5 éve nem vagyok 17, sose volt bátyám, se olyan barátnőm akinek lett volna, szóval a fő konfliktus szálat gyakorlatilag egyetalán nem tudtam átérezni, viszont minden mást annyira, de annyira igen. Azt hittem majd valami szokásos gagyi vígjátékot fogok nézni, de hát wow. Nem is írom ezt tovább szerintem, mert csak hűű-znék meg háá-znék, inkább csak nézzétek meg, ha még ti se láttátok.

Beetlejuice (1988)
A Donnie Darkoval egyetemben ez is egy nagyon régóta várólistás film volt, már csak azért is, mert nagyon szeretem Burton bácsi munkásságát, és bosszantott, hogy még sosem láttam. Az alap ötlet nagyon tetszett, tök aranyos volt a Maitland házaspár, és az egészről ordított, hogy ki volt a rendező, de a látványvilág annyira borzalmasan gagyi és 80-as évek volt, ami persze nem baj, mivel akkor készült a film, csak én ezektől "rosszul vagyok", mármint így nagyon taszít, olyan undorító lett az egész, főleg néhány karakter, blehh. Ez nekem így megvalósításilag annyira nem tetszett, de mivel az ötlet igen, valószínűleg az új verziót is meg fogom belőle nézni.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe