日曜日 2.6

február 05, 2017


☯ Hétfőn megszületett az új unokatesóm, annak ellenére, hogy nem szeretem a gyerekeket mindig tök izgatott vagyok ha új családtag érkezik. Bercelnek hívják, amit még az életben nem hallottam, először azt hittem papa félreértette a telefonba, de nem. Így hirtelen elég furcsa volt, de egyre jobban kezd megtetszeni, szeretem az ilyen ritka neveket.


☯ Voltam Mercédesznél is, ő lesz az egyik aki ki fogja tőlem kérdezni, hogy hogy haladok a törivel, és észrevettem, hogy végre vannak cinkék azon a fán ahova kitettem a madáretetőt, úgyhogy remélem használni is fogják majd.
☯ Kedden elmentem a volt gimimbe jelentkezni érettségire, de persze, hogy nem jött össze, mert nem is én lennék ha nem hagytam volna otthon a sima bizonyítványom és az érettségiset is, de az még hagyján, mert az egyébként se fordult meg a fejembe, hogy kéne, elvégre ott érettségiztem, meg csináltam mindent, nem igazán gondoltam, hogy kelleni fog, de még pénzt se vittem magammal... eww. Így helyette inkább papa dolgait intéztünk, voltunk a bankba meg az autószervízbe.
☯ Oh meg közbe az is eszembe jutott, hogy én még karácsonyra ígértem apának Star warsos mézeskalácsot. Akkor még csak ismerkedtem azzal a recepttel úgyhogy nem mertem végül bevállalni, így azt mondtam neki, hogy csinálok majd valami mást, aztán már több, mint egy hónapja volt karácsony, és teljesen elfelejtettem, de pinteresten találtam egy rém egyszerrű ugyan akkor nagyon mutatós Stormtrooperes muffin ötletet úgyhogy majd olyat szeretnék neki adni.
☯ Végül szerdán sikerült jelentkeznem, most nem volt akkora szerencsém, hogy egyből bejutottam az irodába, így volt időm kicsit körülnézni, és annyira nosztalgikus volt. Nagyon szerettem ide járni, a feelinget, hogy gimnazista vagyok, még ha anno inkább legtöbbször csak bosszantó volt. Egyébként ahhoz képest, hogy előtte lévő egyik éjszaka se tudtam nagyon aludni annyira elkezdtem rettegni attól, hogy mi van ha összefutok valamelyik volt tanárommal, se kedvem, se érzékem általában az ilyen szokásos bájcsevelyhez, de egyébként kimondottan jól megúsztam, mert a matekon kívül senki másba nem botlottam bele.
☯ Áronnak pedig megrendeltem a Valentin napi meglepijét, remélem ide is ér majd addig, az eddigi Ebayes/Aliexpresses/postás tapasztalataim miatt most inkább ráfizettem 2 dollárt, hogy gyorsabb legyen, meg legyen is nyílvántartva, mert nem fél év múlva szeretném ha ideérne vagy kapni az értesítést, hogy már megint eltűnt. Vicc, hogy még a novemberi rendeléseim közül is nem egy van ami még nem érkezdett meg Aliexpressről.
☯ Csütörtökön végre megreformáltam a közösségi hírleveleimet is. Már kezdett nagyon irritáló lenni, hogy mindenhonnan küldték a sok hülyeséget és a háromnegyede egyeltalán nem is érdekelt.
☯ Egyébként szintén teljesen lényegtelen, de meg kell említenem, hogy kb 4-5 év után megint sikerült végre olyan mókásat álmodnom, hogy arra keltem reggel, hogy nevetek. Régebben egész sűrűn voltak ilyen álmaim, de most már tényleg nagyon régen nem, és annyira jó volt. Bár nem értem hogy sikerült összehoznom amikor előtte hajnalig Resident Evil 7-et néztem. Kezd eléggé tetszeni, bár az biztos, hogy én nem játszanék vele,  eddig csak a kettő meg az öt volt meg, de azoktól is féltem, bár az utóbbi nem volt olyan vészes, viszont mivel a kettővel ismerkedtem meg először még kiskoromban, nekem tényleg nagyon hiányoznak belőle a zombik, nekem a Resident Evil mindig velük volt egyenlő.
☯ Pénteken végre teljesen átfúrtuk papával a falamat, úgyhogy most már rendesen be tudom csukni az ajtómat, így semmi kifogásom nem lehet már, hogy akkor tényleg fogjam magam és nekiálljak újra történelmet tanulni. Egyébként sokkal macerásabb volt, mint gondoltam, pár hónapja túl vékonnyal csináltuk, most ez a vastag pedig alig akart átmenni, utána pedig a kábel is nehezen, de örülök, hogy sikerült, és nem feleslegesen tátong most egy hatalmas vályat az asztalom mögött.
☯ Így szombaton neki is álltam a törinek, bár először össze kellett tennem a 9.-es könyvemet, mert azt anno amikor az első érettségire készültem véletlenül leejtettem otthon a negyedikről, és eléggé darabokba van szegény, bár a legérdekesebb az volt, hogy én észre se vettem, a szomszédunk hozta fel, hogy lent hever a játszótéren szanaszét.
☯ Még általános iskolában az egyik kedvenc tantárgyam volt, de most eléggé szenvedek vele, főleg, hogy már jóformán azt se tudom hogyan kell tanulni, lassan 4 éve nem volt tankönyv a kezembe, az meg főleg frusztrál, hogy semmit nem tudok arról, hogy mit kérdezhetnek, és mivel a 9.-es könyvem már van 8 éves, lehet változott is kicsit a tananyag vagy ilyesmi és nagyon parázok, mert ennek most tényleg sikerülnie kell, nem mehetek el olyan lazán mint anno, hogy csak ne bukjak meg.
☯  A heti zene most annyira nem aktuális, az elmúlt hét napban semmit se hallgattam, velük kb egy hónapja találkoztam a Spotify-os kalandozásaim során, és mivel még nem szerepeltek ebben a "sorozatban" csak random kiválasztottam egy számot ami tetszik.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe