Hát akkor végül, de nem utolsó sorban következzenek az előző blogom "aranyköpései". Tulajdonképpen ha igazán időrendbe szerettem volna haladni, akkor ez előtt még a honlapjainkra írt hülyeségeknek kellett volna jönni, de azokat egyszerűen nincs türelmem végigolvasni, égnek áll tőle a hajam, pedig még ez se lesz semmi. Itt viszont minden a szokásos lesz, hibák maradnak, mostani megjegyzések dőlt betűsek. enjoy ~
Mivel egészbe nagyon hosszú lenne, így ez csak a 2009, vagyis a 9.-es korom fele. Ígérem nem sokáig lesz teli idióta smileyekkel.
☯ Hétfőn majdnem egész délelőtt Pinteresteztem. Igazából annyira nem szeretem azt az oldalt, mert a DIY cuccok negyedét hülyeségnek tartom, negyedét "megcsinálhatatlannak", vagyis addig jól néz ki amíg le van fotózva, de utána értelme nem sok van, negyedét borzalmasan drágának és időpocsékolásnak, és csak az utolsó negyedet használhatónak és ötletesnek. Ezeket próbáltam most összeszedni nagyjából otthon és rendszerezés témában, találtam is egész jókat, úgyhogy majd szeretnék megint ilyen DIY bejegyzéseket is csinálni. Aztán pedig jelentem ha minden igaz, végeztem a blog renoválásával. Volt néhány bejegyzés amit nem tudtam ehhez a sablonhoz passzolóan megcsinálni, a 2014-esekhez pedig egyeltalán hozzá se nyúltam, mert azokba nincs szívem belepiszkálni, néhány bejegyzésnél, pl az animéseknél pedig sehogy se tudtam lecserélni a képeket jogtisztára, de a többivel kész vagyok. El se hiszem. Ez után ki is mentem olvasni, a könyvet is befejeztem, úgyhogy produktív napom volt ilyen szempontból, majd este még elmentünk Verával egy újabb falu körre.
Már szerintem két hónapja is van, hogy az egyik vasárnapi mókában írtam, hogy olyan dolgokat rendeltem Ali-ról, amiket eddig még sosem mertem, és ezek nem mások voltak, mint műszaki cikkek, pontosabban ahogy a képen is látszik egy aktivitásmérő, egy kontroller és egy fejhallgató. Nagyon izgultam, hogy mind épségben ideérjen és működjenek is, mert ilyen jó árban vétek lett volna ott hagyni őket, és inkább a háromszorosáért megvenni mindet itthon, szóval lássuk, hogy beváltak-e.
Aránylag már egész sok Tag-et kitöltöttem itt a blogon, amiket a # címkével érhettek el, ha ti is megcsinálnátok valamelyiket. Biztos lesz pár kérdés között átfedés, de nem árthat ha néhány évente válaszol az ember akár ugyan azokra a dolgokra is, meg már viszonylag rég volt bármiféle kérdés sorozat, most viszont találtam jópárat, furcsábbnál-furcsábbakat, úgyhogy egy darabig el leszek vele látva. Kezdésnek jöjjön is a legátlagosabb.
☯ Hát vasárnap tényleg nem találtuk meg az anyakönyvi kivonatom, de mindenféle más dolgokat igen, pl a születési karszalagom, vagy anyának egy 1988-as EKG-ját. Akkor még csak 14 éves volt, én meg egy kósza gondolat se, de úgy elérzékenyültem rajta. Ha nem félnék ennyire a tetoválásoktól, még az is megfordult a fejemben, hogy én is magamra varrathatnám, az évszám pedig, hogy 88 olyan mint két végtelen jel, ami azt jelentené, hogy sose felejtem el anyát, és lehetne mondjuk a tarkómon, ott feltűnő is, meg nem is, mert ilyen szomorú dolgokat nem szívesen hordanék premier planba, hogy aztán egy csomó mindenkinek magyarázkodni kelljen, hogy mit szimbolizál. Mindenesetre tényleg roppantúl félek tetoválást csináltatni, úgyhogy nem hiszem, hogy ez valaha is meg fog valósulni, inkább csak elteszem emlékbe a papírt.
Mint mondottam, nem szeretnék visszaszokni megint a havi rendelésekhez, de ez még nem az a hónap ahol ezt be tudom tartani, bár most nem kimondottan a saját "hibámból", ahogy a keddi bejegyzésben olvashattátok ha minden igaz újra suliba fogok járni, úgyhogy mindenképpen szerettem volna pár cuccot beszerezni addigra. Ötletem sincs mi kellhet egy felsőoktatási képzésre, de gondolom nem olyan sok minden, úgyhogy próbáltam csak a legalapabb dolgokat összeszedni (csak megint nem teljesen sikerült).
Először is bevezetőnek hagy mondjam el, hogy kötöttem ki ott, hogy 1 hónap híján 23 évesen fogok ha minden összejön, először főiskolai padokat koptatni, és még csak nem is diplomáért. Általános iskolában majdnem 8 évig kinűnő tanuló voltam, ha nem, akkor is jeles, egyedül nyolcadikban eresztettem le kicsit, de akkor már nem is számított, hiszen felvettek a környékünk egyik legjobb gimnáziumába.
☯ Hétfőn olyan rendet pakoltam Molyon a várólistámon, a kívánságlistámon és a polcaimon, hogy ha ezek után se fogom tudni, hogy mikor mit szeretnék elolvasni, akkor.. nem tudom micsoda, mert ilyen nem lehet, képtelenség. Még a 100 könyvet is sikeresen összegyűjtöttem jövőre, aztán pedig újfent kimentem a kertbe "falni a lapokat", bár sajnos most nem nyúltam bele valami jóba, úgyhogy nem sikerült egyből befejeznem.
Hát akkor a harmadik felvonás a steamből. Ezeket még szintén a nagy nyári leárazáson vettem, de "kisebb" játékok, úgyhogy gondoltam ezeket már bőven ráérek a vásár után megemlíteni.
Aznap este amikor ezt a filmet megnéztem eléggé szar kedvem volt, úgyhogy abba nem csalódtam, hogy valami könnyed kis tinivígjáték lesz, viszont amúgy nem tudom. Voltak benne vicces jelenetek, de annyira nem győzött meg, elég lapos volt, el is aludtam rajta, és csak másnap reggel fejeztem be, de már olyan érzésem volt, hogy sose lesz vége. Ééés tök durva, hogy a főszereplők itt 28-9 évesek, sose gondoltam volna.