2.20

május 14, 2017


☯ Hétfőn megint Veráéknál voltam, átvittem nekik a tiarám a hamis menyasszonyhoz, aztán csináltunk még egy próba hajat és sminket, és azt hiszem ezzel végre eltaláltuk, hogy mit szeretnék, a hajam és a smink is nagyon tetszett, meg találtak egy kiscicát is, annyira mini és fekete, vele játszottam egy darabig, aztán felmentünk a padlásra, ami teli van a dédim meg még talán az ő szülei cuccaival, nagyon durva, papát is felhívtuk, hogy nosztalgiázzon kicsit.


☯ Kedden utolsó nap volt érettségi előtt, úgyhogy csak last minute ismételgetés volt meg ilyenek, igazából a nap végére már nem is az volt a legnagyobb bajom, hogy újra meg kell írnom, hanem, hogy nincs kedvem bemenni egy rakás idegen közé, akiknek ráadásul már majdnem a nagyanyjuk lehetnék, valamint az, hogy kiderült, hogy hiába van két atlaszom, valószínűleg egyiket se használhatom, ami annyira frusztrált, hogy kb egész éjjel nem aludtam. Meg rájöttem, hogy tök jó játék a dáma.
☯ Szerda, hát szerda. Legnagyobb örömömre mindkét keddi problémámra érkezett megoldás, nem tudom hogy, csak 2 másik lánnyal voltam egy terembe, akik amúgy tök aranyosak voltak, a tanárok pedig kerítettek nekem egy használható atlaszt. Maga az érettségi meg nem tudom, addig nem akarok róla mondani semmit, amíg nem láttam kijavítva, a témakörök szerintem egyszerűek voltak, de a hozzájuk kapcsolodó feladatok viszont némelyik igencsak borzalmas, azt meg már ideját se tudom mikor hadováltam össze annyi hülyeséget, mint az esszékbe. (ja, de?)
☯ Utána pedig még elmentünk Áronért, hogy ne a vonaton kelljen lecipelnie az öltönyét meg mindenét, aztán pedig vásároltunk, találtam hajba-, fülbe-, és nyakbavalót is, meg voltunk Veráéknál, sétálgattunk, úgyhogy jó volt.
☯ Csütörtökön már nagy esküvői lázban égett mindenki, most ebéd után mentünk át hozzájuk, hajtogattunk virágszirmokat, kivagdostunk dolgokat, összeraktunk egy nagy fa szívet, stb~ aztán délután felállítottunk egy bazi nagy tűzoltó sátrat, meg behordtuk az asztalokat és a padokat alá. Nagyon élveztem, hogy mi vagyunk a benfentes segítő vendégek, de a nap fénypontja csak ez után következett, a kedves rokonaim leitatták Áront. Nem ettünk csak tízórait, ennek ellenére ő megivott 3 sört, 2 pálinkát, 2 fröccsöt, meg egy pohár bort. Mondjuk cuki részeg volt, Vera jött a műkörmöstől, teljesen el volt ájulva, hogy milyen szépek lettek, amikor meg próbáltam hazacipelni, folyamatosan fákat akart ölelgetni.
☯ Pénteken az egész ivós brigád jó szarul volt, én még keresztapumat nem is láttam soha részegnek, de a munka nem állhatott meg, először a házban nagyjából eligazítottunk még pár dolgot, meg bort palackoztunk Áronnal ketten lent a pincébe, még sose csináltam ilyet, tök romantikus volt... aztán felmentünk a művelődési házat kidekorálni. Székszoknyákat rakosgattunk, díszítgettünk, névtábláztunk, szalvétáthajtogattunk meg ilyenek. Ott voltunk estig, aztán mindenkit meghívtak pizzázni meg sütizni otthonra, ültünk a sörsátor alatt, szakadt az eső, és tök hangulatos volt az egész.
☯ Szombaton elérkezett a nagy nap, erről majd külön szeretnék írni, hogy ne itt kelljen egy regényt, de amúgy nagyon jó volt, tök jól éreztük magunkat, egy apró dolgot leszámítva.
☯ Ma még mehettünk volna át ilyen mini lagzira, de az az apró dolgom nagyon bezavart, úgyhogy sajnos már nem tudtunk rajta részt venni.
☯ A heti zene pedig még a múltkori dömpingből az egyik ami nagyon megtetszett.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe