Hű, az ehhez felhasznált egyik alapanyagot még vagy novemberben megrendeltem, elég későn is kaptam meg, aztán pedig kedvem nem volt hozzá, így most pár hete sikerült végül végre megalkotnom. Biztos rengeteg hasonló ötlet van Pinteresten, meg akárhol máshol is, de nem kerestem rá, szóval szeretek úgy tekinteni erre az egészre, hogy teljesen én találtam ki, ez pedig ahogy a címből is látszik egyébként, nem más mint egy kalaptartó.
☯ Hétfőn megpróbáltam a lehetetlen és kimentem az udvarra a cicákhoz törit tanulni. Annyira izgalmas volt a szabadságharc, hogy el is aludtam rajta a hintaágyon. Most már többször elgondolkoztam azon, hogy lehet, hogy orbitálisan nagy hülyeség volt a törit választani, inkább hetente kétszer eljártam volna matek tanárhoz és valószínűleg máris előrébb lennék.
A kezdeti felindulás után ez, és a múlt hónap is úgy nézett ki, hogy az utolsó napokba daráltam le gyorsan pár filmet, hogy mégis azért legyen mit írnom ide. Ha a havi könyvekről nem tértem volna át a havi filmekre, szerintem képes lennék a megfogadott 50-et vagy decemberig halasztani, pedig amikor végre ráveszem magam, hogy nézzek valamit akkor után általában elégedettséggel kapcsolom ki a laptopot, szóval remélem ez volt az utolsó hónap ahol csak 3 művet sikerült megnéznem, mert ez akárhogy is számolom borzalmasan kevés.
☯ Hétfőn kezdődött meg a 9-10.-es anyag ismétlésnek a hete. A görögöket meg a rómaiakat még mindig elég sok mindenbe keverem (meg nem is érdekel őszintén) szóval ahelyett, hogy a neveket meg évszámokat próbálnám kétségbeesetten bemagolni, inkább az eseményeket próbálom valami logikai összefüggésbe megtanulni, mert ha fel tudom ismerni a dolgokat, vagy ki tudom őket fejteni, akkor azért mert a név meg az évszám kimarad csak nem vesztek majd annyi pontot, mintha az alap sztorit se tudnám leírni vagy beazonosítani, hogy miről van szó. (vagy legalábbis próbálom ezzel nyugtatni magam)

