*dobpergés* A változatosság kedvéért újra úgy döntöttem, hogy elkezdek diétázni. Igazából fogalmam sincs, hogy ez már hányadik lesz életemben, de maga a koncepció számomra teljesen új, úgyhogy abszolút izgatottan és reményekkel telve vágtam bele.
Tudom, hogy azt mondtam az előző vasánapi mókában, hogy ezen a héten a 2 új cicámat szeretném bemutatni nektek, de a majdnem egy hétig tartó eső miatt az istenért se tudtam normális fényképet készíteni, róluk szóló bejegyzés pedig minimum egy fotó nélkül elég bután nézne ki. (És még a végleges nevüket se sikerült szegénykéimnek kitalálnom) Ha minden jól megy akkor viszont talán jövőhéten végre találkozhattok ti is velük ^-^
Most viszont helyette arra gondoltam beszámolok arról a "fogyókúrás - egészségesebb életmódos" dologról amit kb pont egy hete kezdtem el. (Főleg ha már egy januári bejegyzésben kitértem rá, hogy szeretnék belevágni és erről nyomot is hagyni)