Téli filmlista

március 14, 2018

Ahogy nagyjából a blogról is eltűntem, a filmnézős karrierem is kb ugyan olyan mértékben hanyatlott, 3 hónap alatt összesen 4 darabot láttam, de azok végül is mind változatosak és érdekesek voltak, szóval panaszra annyira legalább nem lehet okom.

Sokkal több mint testőr (2017)
Az év első filmjeként sikerült beválasztanunk egy jó kis akció vígjátékot. Áronnal együtt néztük, és habár az elejére még nem figyeltünk oda annyira, így is teljesen jól fel tudtuk venni a fonalat, a poénok pedig tényleg szinte kivétel nélkül viccesek voltak, de hát ez már amúgy is nyilvánvaló volt ha megnézzük ki a két főszereplő. Alapból nem vártam tőle sokat, mert nem szeretem az ackiófilmeket, de ahhoz képest kimondottan tetszett.

Coraline és a titkos ajtó (2009)
Ezt a pandaöcsimmel néztük meg Rabbiton jobb ötletünk nem lévén. Már régebb óta kíváncsi voltam rá, mert érdekesnek tűnt, de amióta pár éve elolvastam Neil Gaimantól az első könyvemet ami nagyon nem tetszett, az abból készült film meg főleg nem, így kicsit féltem ettől is, de kár volt, ez király lett a maga beteges és hátborzongató módján. Akkora hatással volt rám, hogy néha már kimondottan rosszul éreztem magam annyira nyomasztott, de tetszett, hogy Coraline mennyire egy talpraesett hősnő, úgyhogy örülök, hogy adtam neki még egy esély, ezek után lehet még a könyvnek is nekiállok majd.

A lány és a farkas (2011)
Gondolkoztam rajta, hogy úgy csináljam-e mint régebben, és ha mindjárt a könyv elolvasása után nézem meg a filmet, azt inkább oda írjam-e, de most inkább külön veszem a könnyebb átláthatóság kedvéért. De szóval igen, mindjárt az után megnéztem, hogy befejeztem az írott változatát, bár nem kimondottan azért, mert annyira belezúgtam volna, de érdekes volt a történet, és kíváncsi voltam hogyan sikerült megvalósítaniuk a vászonra. Az elejét leszámítva igazából hűen követi az egyik a másikat, úgyhogy olyan túl nagy meglepetések nem értek. Valerie talán itt egy kicsit elviselhetőbb volt, mint a könyvben, és ha csak a színészeket nézem, akkor én egyértelműen spoiler Henry-t spoiler vége választottam volna... khm.

American Satan (2017)
Hát ezt azóta meg akartam nézni, hogy az első pletyka foszlányt elcsíptem arról, hogy film készül Andyval és Bennel a főszerepben. Habár már egyik bandának se vagyok nagy rajongója (na nem az ő hibájukból, a zenéjük mindkettejüknek továbbra is fantasztikus, csak nekem juttatnak kéretlen dolgokat az emlékezetembe, így inkább hanyagolni kezdtem őket) mindenképp kíváncsi voltam miben fognak szerepelni, bár a későbbiekben már szándékosan nem olvastam utána a történetnek, vagy néztem róla előzeteseket, mert abszolút meglepetést szerettem volna, és ért is. Rávettem Áront, hogy nézze meg velem, mert hát biztos milyen jó lesz, és annak ellenére, hogy érdekes volt, bár én inkább helyeztem volna valami banda háborút az előtérbe, mint "ezt", de azt hiszem mindketten eléggé le is sokkoltunk azon, hogy kishíjján olyan volt, mintha esti programnak inkább pornót néztünk volna. Én értem, hogy biztos ilyen ezeknek a nagy rocksztároknak az élete, meg el is hiszem, de valahogy a vászonra juthatott volna kevesebb is belőle. Mindenesetre az is biztos, hogy a banda "általal megszólaltatott" Palaye Royale együttesre mindenképp érdemes lesz odafigyelni, mert elég királynak tűnnek ők is.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe