Nem tudom láttátok-e az előző hétösszefoglalómat, ott kifejtettem miért tűntem el a blogról, és gyakorlatilag nem csak onnan, szinte olvasni se olvastam semmit, így mindössze erre a 28 napra csak négy könyvet tudok felmutatni, ami rettenetesen kevés ha év végéig százzal szeretnék végezni, de igyekszem összekapni magam, viszont abszolút pozitívumként amúgy mindenképp meg kell jegyeznem már itt, hogy ez a négy legalább tényleg elég király volt, úgyhogy a lelkesedésem végül is továbbra is töretlen.

Agatha Christie - Tíz kicsi néger

Nevezzetek "műveletlennek" vagy bárminek, de ez volt életem első Agatha Christie műve, és kb másfél éve vagyok tisztában azzal, hogy a címe ellenére semmi köze a történetnek semmilyen négerekhez, de amióta elolvastam a fülszövegét alig vártam, hogy a kihívás keretei között a kezembe vehessem végre, mert a leírása alapján pont olyannak tűnt amit valószínűleg imádnék, és ez így is történt. Egészen a végéig fogalmam se volt ki a hunyó az egész mögött és mik az indítékai, szóval volt meglepetés az utolsó oldalakon rendesen, így ez az egy műve alapján is azt hiszem megértem mi ez a töretlen népszerűsége az írónőnek, én is mindenképpen szeretnék majd még tőle olvasni.

Jeanne Ryan - Idegpálya

Ez a könyv már régebb óta várólistás volt, még a film megjelenése előtt el szerettem volna olvasni, de akkor valahogy nem jött össze, és mivel rövid, inkább áttettem idénre, de abszolút belezúgtam. Igaz Vee indítékait annyira nem sikerült megértenem, mert számomra a díjak amiket felajánlottak neki, legalábbis az első pár, abszolút jelentéktelen és igazán sokáig gondolkoztam rajta, hogy nekem mi olyat tudnának mondani amiért beszállnék egy ilyen játékba, és nem igazán jutottam semmire, pedig biztos lenne, de nekem talán a lámpalázam ennél még akkor is hatalmasabb. Na mindegy, a lényeg, hogy amúgy nagyon tetszett a történet és végig izgultam az egészet, alig várom most már, hogy a filmet is megnézzem, eléggé olyan sztorinak tűnik amit a vásznon se nagyon tudnak elrontani.

Jane Austen - Lady Susan

Szintén egy lassan 3 éve várólistás könyv, de valahogy a klasszikusokhoz szükségem van egy bizonyos hangulatra, de most két elég ütős krimi után kimondottan kerestem valami nyugalmasat, amit meg is találtam. Egyetalán nem számítottam rá, hogy ez egy levélregény, amiket amúgy nem igazán szeretek, és először egy kicsit el is vette a kedvem, főleg, hogy beletelt azért pár üzenetbe mire össze tudtam tenni, hogy ki kicsoda meg micsoda, és kik között milyen kapcsolat áll fent, de maga a történet mindenképp érdekes volt, mindig megdöbbent, hogy a nyájas beszédstílus ellenére régen se voltak semmivel különbbek az emberek, mint manapság.

Christiane F. - A végállomás gyermekei

Múltkor már nem is tudom milyen filmnek az adatlapját néztem Snitten és a hasonlónak jelöltek között ennek megtetszett a képe úgy kicsiben, a címe nem volt túl árulkodó, úgyhogy teljesen gyanútlanul kattintottam rá, aztán nagyon meglepődtem, mert semmi "drogosra" nem számítottam, általánosban egyszer megnéztünk egy nagyon durva ezzel foglalkozó filmet, azóta minden ilyentől feláll a szőr a hátamon, de amikor megláttam, hogy van belőle könyv, valahogy kíváncsi lettem rá, talán leginkább azért, mert az egész igaz történet, ezáltal pedig még borzasztóbbnak és tanulságosabbnak gondoltam. Így is lett. Olvasmányos volt, nagyon tetszett a stílusa de abban a pár napban amíg a kezemben volt nagyon elrontotta az egész hangulatomat, hiába mesélte el nekünk Christiane elejétől a végéig a történetét, még mindig nehezen tudom megérteni, hogy dönthet valaki ezek mellett a szerek mellett. Mindenkép felkavaró olvasmány, de úgy gondolom, hogy megérte, elvégre nem lehet minden csak romantika meg tündérmese (na nem mintha ezt a hónapomat egyébként ez jellemezte volna, főleg könyvek terén)