Maggie Stiefvater - Sinner - A bűnös

Nagyon elfogultan álltam neki ennek a könyvnek, mert a Mercy Falls farkasai az egyik legkedvesebb Vörös Pöttyös könyvsorozatom, és annak ellenére, hogy már majdnem 7 éve, hogy az alap sorozatot olvastam, és nem emlékszem mindenre kristálytisztán, újfent úgy beszippantott a történet, hogy egy fél délután alatt kiolvastam az egészet. Anno Isabel és Cole nem volt a szívem csücske, de most nagyon megszerettem őket is, főleg Isabel-t, hogy ennyire józan képes maradni egy ilyen őrült világban, imádtam, ahogy az írónő stílusát is, az egész történetmesélést, a hangulatot, a fogalmazést és gyakorlatilag az összes többi szereplőt is. Tényleg nagyon elfogult vagyok, akarva se tudnék rosszat mondani se erről, a többi könyvről, se általánosságban a sorozatról, pedig biztos vannak hibái, de nem szereném őket észrevenni. Alig várom, hogy az írónő többi könyvét is elolvashassam.

Rainbow Rowell - Fangirl
Ezt a könyvet azóta el szerettem volna olvasni, hogy először megláttam még angolul, talán Moly-on. Aztán elolvastam az Eleanor és Parkot. Aztán megnéztem, hogy ennek ki az írőnője. Aztán már egyeltalán nem akartam elolvasni. Utáltam az Eleanor és Parkot és az írónővel se különösebben szimpatizálok. Nem tetszik a stílusa, a karakterei, az írásmódja, a párbeszédei, egyszerűen semmi. Aztán úgy voltam vele, hogy adok neki még egy esélyt, mert úgy éreztem, hogy ez a történet talán közelebb állhat hozzám minden szempontból. Maga az alapötlet tetszett is, ez a fanfices/rajongásos dolog, de, hogy mennyire nem sikerült ebből se semennyire semmit kihozni, az már komolyan fájdalmas. Ez kb egy 450 oldalas semmi volt, megint unalmas karakterekkel, unalmas meséléssel, unalmas párbeszédekkel, és egy jó kis Harry Potter copyval, egyszerűen az írónő stílusa unalmas, ezt bárki más aki ebben a műfajban mozog szerintem annyira jól meg tudta volna írni, de ő nem. Azt hiszem én örökre búcsút veszek ettől az írónőtől, ez a két könyve elég volt, hogy véglegesen rájöjjek, az ő írásmódja és történetei egyszerűen nem nekem valók. (Bár az Eleanor és Parknál kétségkívül jobb volt, bár annál igazából minden jobb, az én szememben legalábbis)

Cynthia Hand - Say Goodbye - Amikor búcsúzunk
Ebbe a könyvbe első látásra beleszerettem amikor megpillantottam a borítóját, mégis idén ez volt a leghosszabb ideig olvasott művem eddig. Habár ez nem a történet hibája volt, aznap amikor elkezdtem szétesett a napozóágyam, aztán mire összeszereltem, el is ment a kedvem az olvasástól, az utána következő napokba pedig rossz volt az idő és ki se tudtam menni a kertbe, úgyhogy csak tolódott és tolódott, de mikor végre sikerült leülnöm, a maradék 80%-ot egyhelyben ki is olvastam. Érdekes volt igazából jó és rossz értelemben is. Az elején kicsit megijesztett ez a kísértetes sztori, mert nem gondoltam volna, hogy ez ilyen misztikus könyv lenne, ahol majd szellemekről lesz szó, de aztán örülök is, hogy nem ment át olyanba. Maga a történet szép volt, mindig már alapból szimpatizálok az olyan karakterekkel akik így vagy úgy, de egy közeli hozzátartozójukat vesztették el, és mindig kíváncsian figyelem, hogy ki hogy éli meg, és hogy próbálja magát túl tenni rajta. Sőt, furcsa is volt most leírni, hogy "karakterek", mindenki olyan valóságosnak tűnt, mintha nem is fikció lett volna, hanem valaki elmesélte volna nekem, hogy ez meg ez történt vele igazából. Nagyon tetszett az írónő írásmódja meg az úgy egész könyv a szomorú és szívbe markoló téma ellenére is.

Isabel Wolff - A legjobb kép róla
Tök durva, hogy rövid időn belül ez már a 3. könyvem aminek a főszereplője a harmincas éveiben jár. Öregszem úgy tűnik. Az írónőtől sem ez volt az első olvasmányom, tavaly volt szerencsém tőle a Mesés ruhák kalandjaihoz, és most is nagyjából ugyan azt kaptam, csak nem egy bolt tulajdonos, hanem egy festőnő szemszögéből, bár ez kicsit azért könnyedebb volt, "limonádésabb", de visszaköszöntek hasonló jelenetek, például az idős nénik és a szomorú történeteik vagy a licitálás - de még egy vintage bolt is. Egyébként ez a festős dolog nagyon tetszett, hogy ez által nem csak a főszereplőt, de még rengeteg más embert is megismerünk a portréik által, még nekem is megjött a kedvem, hogy csináltassak magamról egyet, tök érdekes lehet, még bele se gondoltam, hogy ilyenkor mennyire meghitt hangulat alakul ki a modell és a művész között. Eléggé lekötött a történet, nem szólt semmi extráról, de ettől a festészet témától valahogy különleges lett, és Ella családi drámája pedig abszolút meglepetésként ért, de a végét utáltam, tipikus elcsépelt, ilyen a világon nincs szituáció.

Denise Jaden - Never Enough - Soha nem elég
A fülszöveg alapján Loann-t a világ egyik legnegatívabb főszereplőjeként képzeltem el, és meg voltam róla győződve, hogy nem fog tetszeni a könyv egyetalán. Aztán ahogy elkezdtem olvasni egyre jobban beszippantott, Loann pedig egy-két dolgát leszámítva nagyon szimpatikus volt. (néha kicsit a Duff-ra emlékeztett, nem tudom miért) Könnyed kis olvasmány, ami ennek ellenére nagyon komoly problémákat érint, de aztán kb az utolsó 100-150 oldalon olyan szomorúba csap át. spoiler igazából örülök, hogy nem lett gagyi erőltetett happy end a vége, hogy Claire hipp-hopp meggyógyul és tökéletes lesz újra a család is, de erre számítottam, úgyhogy nagyon meglepődtem. Annak ellenére, hogy tetszett a történet, szomorú vagyok, hogy csak 3 és fél pontot adtam rá Moly-on, mert a temetésen való halott fotózás engem nagyon szíven ütött. Olyan szinten morbid volt és undorító, hogy nem bírtam megemészteni spoiler vége

S. K. Tremayne - Fagyos ikrek
Megmondom őszintén, hogy tökre nem ezt a könyvet akartam elolvasni, bár szintén fent volt a várólistámon, és így megtévesztett a borítója, ráadásul ez csak kb jó a negyedénél esett le, hogy mintha annak amit akartam nem pont erről kellett volna szólnia (A gyilkos lányai egyébként), de atyaég mennyire nem bánom, hogy ez lett belőle. Ez valami frenetikus volt. Nagyon szeretem a pszicho-thrillereket, azokat a könyveket amiktől tátva marad a szám, és ebbe olyan fordulatok voltak, hogy néha tényleg oda kellett figyelnem, hogy csukjam már be. A karakterek nem voltak túl szimpatikusak, de egy ilyen műben nem is az a lényeg, a táj viszont gyönyörű volt, és kellően kísérteties, mint amúgy az egész cselekmény, egyszerűen az orromnál fogva vezetett az író, és alig vártam, hogy újabb és újabb dolgokra jöjjek rá én is. Megrázó volt, durva is, de egyszerűen fantasztikus és különleges, nekem nagyon tetszett.

Mary Chamberlain - A dachaui varrónő
Nem szeretem a háborúról szóló műveket, legyen az az elsőről, a másodikról, vagy bármilyen másikról, mégis valamiért érdekelnek a hozzájuk kapcsolódó történetek, így amióta csak először megpillantottam ezt könyvet, tudtam, hogy mindenképpen el szeretném olvasni. Ez egyébként még valamikor tavaly előtt volt, szóval már nagyon izgatott voltam mire végre most sikerült a kezembe vennem. Viszont azt már nem tudnám kijelenti, hogy tetszett is, de nem azért mert ne lett volna jó, egy elég remekül felépített, klassz és fordulatos történet, még ha kicsit lassan is folydogálnak a dolgok, de maga a téma olyan, hogy ezt egyszerűen nem lehet szeretni. Annyira mellbevágó, olyan szörnyű és iszonyatos, főleg a vége, hogy nagyon nagy kő esett le a szívemről amikor a végére oda volt írva, hogy a teljesen valóságos háttér ellenére, a szereplők kitaláltak. Nagyon sajnáltam Adát, egyszerűen borzalmas volt amiken keresztül kellett mennie, el nem tudom képzelni, hogy én mit csináltam volna a helyében, hogy boldogultam volna, vagy egyeltalán kibírtam volna-e ezt az egészet. Az elképesztő naivitása, és végül a "fura" munkája ellenére is, és nagyon felnéztem rá, így pedig még megrázóbb a befejezése, nagyon nem ezt érdemelte volna, ugyanakkor a szívem mélyén kicsit örülök, hogy nem egy random happy end-el zárult, hanem igenis mellbe vágott minket az írónő, ráadásul jó erősen. Aki szereti a második világháborúról szóló alkotásokat, de nem kimondottan a harcokról vagy a táborokról szeretne olvasni, annak mindenképpen megéri tenni egy próbát ezzel a könyvvel is.

Amy Harmon - Arctalan szerelem
Jajj, hát nekem ez nem. Nem nagyon nem, de nem. Miért van az, hogy minden ami az emberek 90%-nak tetszik (94%-os értékelés Molyon akkor amikor olvastam), az nálam majdnem biztos, hogy nem éri el azt a hatást amit elvileg kéne? Olyan erőltetett volt és izzadtság szagú, hogy a felét már kínosan mosolyogva olvastam el. Még Bailey-t se tudtam megkedvelni, pedig esküszöm próbáltam, de az ő karaktere is nevetséges volt, ahogy az összes többi is. Klisé klisé hátán (a szépfiú, a csúnyalány, a szépbarátnő, a haldoklóbölcsbarát, a seggfejrosszfiú stb), idétlen nuku mondanivalós, szerencsétlenkedős tini l'amour, ami már csak attól lett még gázabb, hogy a szereplőink 20+-ok voltak. Azt nem tagadhatom egyébként, hogy nagyon jól indult, az eleje kimondottan tetszett, a 09.11, meg a sulis részek, (ezért) de aztán kész írói katasztrófa lett. Azt se tagadhatom viszont, hogy voltak benne elgondolkoztató mondatok (és ezekért adtam neki 3 csillagot, de ha magát a történetet, a megfogalmazást és a mondanivalót nézem, akkor annyit se ért), de néha már túlságosan sok volt benne a vallási utalás. Visszatérve pedig a klisés karakterekre, a szép fiú megcsúnyul és beleszeret a csúnya lányba, aki meg megszépült. Teljesen reális, valóságos, és önbizalom növelő történet (mert igazából én úgy értelmeztem, hogy ennek a történetnek az lenne a lényege, hogy nem számít a külső, de akkor miért húde "vonzó" mindennek ellenére mindkét főszereplőnk, azt nem értem), tényleg, de a legbosszantóbb dolgokat amikre még emlékszem, csak spoilerbe tudom leírni, úgyhogy spoiler Szerencsétlen Bailey-nek, az egyetlen kicsit is valamire való karakternek, aki már megannyi megpróbáltatáson keresztül ment, komolyan olyan gáz halált kellett adni, hogy belefullad a sárba? Először azt hittem valami rossz vicc, de sajnos nem. Aztán pedig a fantasztikus Ambrose a temetésén a saját tragédiájáról beszél, és arról, hogy visszamegy birkózni? A tetejébe pedig Fern gyakorlatilag folyamatosan csak azon kesereg már 10 éve, hogy milyen ronda?? És ha ez nem lenne elég az unszimpatikus hősnő díjért, baromi gáz volt ahogy néha viselkedett, egyszerűen semmi személyisége nem volt, hol ilyen, hol olyan, amihez az írőnőnek éppen kedve volt - ja, amúgy az írásmódja se tetszett, nagyon lapos volt, és unalmas. spoiler vége "Örülök", hogy sikerült találnom egy újabb könyvet amiről valószínűleg sosem fogom megérteni, hogy miért tetszik az embereknek.

Nicola Yoon - Minden, minden
Felraktam ezt a könyvet a várólistámra, de nem különösebben volt tervben, hogy a közeljövőben elolvasom, a hype meg a film miatt, de az eggyel fentebbi borzalom után úgy voltam vele, hogy hátha végre sikerül találnom egy népszerű művet ami nekem is tetszik, valamint kíváncsi voltam Maddy betegségére, mert a fülszöveg alapján nagyon emlékeztetett egy dorama-ra amit már elég régen (2010) láttam, és nem is végig, de valami olyasmiről szólt, hogy a lány egyetelán nem mehetett ki a napra, és Taiyou no Uta volt a címe. Végül kiderült, hogy két teljesen másféle dologról van szó, és először nagyon nagyon tetszett, Maddy és Olly annyira édesek, végre egy újabb pár akiket tényleg akartam, hogy egymásra találjanak, meg azok a cuki rajzok is benne nyahh. Szóval a feléig csak úgy faltam a lapokat, aztán a közepe nagyon nem tetszett, spoiler beteg vagyok, de el tudok menni Hawaii-ra, és napokig kutya bajom nem lesz spoiler vége ez nekem annyira nem tetszett, hogy el nem tudtam volna képzelni, hogy hogy fogja ezt megmagyarázni az írónő, és ha őszinte akarok lenni, nem igazánjött be az egész csattanója, egyrészt spoiler túl aranyosnak tartottam ehhez az anyukáját, másrészt meg ott volt vele Carla, aki folyamatosan vizsgálgatta, harmadrészt meg hogy nem jut eszébe valakinek átnézni időnként a saját orvosi papírjait? spoiler vége, mindenesetre annyira tündéri könyv, és az írónő stílusa annyira megfogott, hogy hamar meg is feledkeztem róla, hogy ez a megoldás nálam annyira nem talált be, és megadtam neki a 4 és fél pontot Molyon, mert olvasmányos volt, nagyon aranyos, és egyedi is. Szintén várom, hogy az írónő más könyveit is elolvashassam.

Stephen King - Állattemető
Kövezzetek meg, de nekem ez volt életem első King könyve, habár már nagyon sok művével szemezgettem, de mindig elvetettem, mert nem tudtam elképzelni, hogy mire számítsak, ráadásul szinte kivétel nélkül mind borzalmasan hosszúak, és mindenféle 6-700 vagy esetleg mégtöbb oldalas könyvbe már azért félve szoktam belekezdeni. Viszont a sok érdekes műve közül először az Állattemető kezdett el érdekelni, és annyira hosszú se volt, szóval ideális kezdésnek éreztem így halloween után. A leírás meg a saját elképzeléseim alapján meg voltam róla győződve, hogy majd a cica lesz itt a nagy és ijesztő szörnyeteg aki majd kiírtja az egész családot, úgyhogy engem hatalmas meglepetésként ért a történet, és nem csak azért mert teljesen más volt, mint amire gondoltam, hanem mert King stílusa annyira magával ragadó volt, amit sose gondoltam volna. Konkrétan csak jó, hogy ki nem potyogtak a karakterek a Kindlemből, annyira élethűek voltak. Bár engem meg nem ijesztett, viszont azért lelkileg eléggé megviselt, főleg a sokféle betegség miatt, szegény Churchot pedig annyira sajnáltam, először elütik, aztán feltámasztják, majd csak rugdossák össze-vissza, úgy megölelgettem volna szegénykémet. Valószínűleg fogok még Kinget olvasni, mert tetszett, de az is valószínű, hogy nem mostanában, mert ezt a történetet még emésztgetnem kell egy jódarabig.

Anne Eliot - Toplistás szerelem
Oh, erre a könyvre van egy fantasztikus "szó", ami leírja az egészet, ez pedig nem más, mint a blöe. De tényleg. Első LOL könyvem volt, nem tudtam mire számítsak, gondoltam biztos valami vicces cucc lesz, de én csak kínomban nevettem, bár abba sokat. Majdnem az egész hónapom ráment mire kiolvastam ezt a borzalmat. Végig olyan érzésem volt, hogy ezt a történetet kb egy tizenpáréves kislány írta a nagy álmodozásai közben valami fanficként, egyszerűen nem is értem, hogy hogy lehetett ezt kiadni. Nagy, klisés, elnyújtott béna tinirománc, tökéletesen gyönyörű és hihetetlenül jóképű főszereplőkkel. Kis híján belefulladtam a nyáltengerbe, ha nem Kindlén olvasom, már biztos repült volna a szoba egyik sarkából a másikba párszor. Annyira idétlenség volt az egész, hogy még egyébként azt a fontos problémát se sikerült komolyan vennem amit az "írónő" Hunter/Dustin kapcsán felhozott, pedig tényleg érdekes és elgondolkoztató dolog ez a gyereksztárosdi meg a depresszió, de ilyen cukormázas közegben nem bírtam sajnálni, Vere-t meg utáltam, egyszerűen hiába volt aranyos, meg tudtam vele szinte 100%ban azonosulni néha, azok a fejezetek ahogy Hunter/Dustin nyáladzott rá, egyszerűen fujj. Sajnos a 100-as kihívásba felpakoltam még magamnak pár rövidebb LOL könyvet, remélem azok köszönőviszonyba se lesznek ezzel a maszlaggal.

Arthur Golden - Egy gésa emlékiratai
Fu már nem is tudom hány éve várolistás volt ez a könyv, szeretem az igaz történeteket, Japánt pedig pláne, úgyhogy már tényleg nagyon itt volt az ideje, hogy a kezembe vegyem, és jajj, nagyon tetszett. Anno nagyon sokat olvasgattam a kultúrájukról, és a különböző szokásaikról, de még így is annyi új információt kaptam innen, amit álmomban nem gondoltam volna. Nagyon át tudtam érezni a történetet, szegény Sayuri-nak nem lehetett könnyű élete, de egyébként a legtöbb szereplő kimondottan szimpatikus volt, néhány párbeszéden igazán el is csodálkoztam, és egy szó, mint száz, borzalmasan örülök neki, hogy végre elolvastam egy a könyvet.

Robin Sloan - Penumbra úr nonstop könyvesboltja
Már így az első mondatban le kell szögeznem, hogy ez egy fantasztikus könyv, és nagyon szomorú vagyok, hogy nem tudtam rá annyi figyelmet fordítani amennyit szerettem- és megérdemelt volna. Nagyon kreatív és egyedi a történet, ráadásul nagyon érdekes is, olyan dolgokról hallottam benne amikről fogalmam sem volt, hogy léteznek, az írásmód fantasztikus, olvasmányos, kellően humoros és a szereplők is gyakorlatilag egytől egyig kedvelheteőek. Mivel ebben a hónapban kénytelen voltam az animés és filmes kihívásom miatt azokat részesíteni előnyben, így majdnem egy hónapig olvastam ezt a remekművet és ezt tényleg nagyon sajnálom, pedig már majdnem 3 éve a várólistámon csücsült, de valahogy mindig olyan rossz érzés fogott el ha ránéztem, valami hátborzongató történetre számítottam, azért is húztam ilyen sokáig, de egyébként is meglep, hogy úgy tűnik hazánkban ez egy elég ismeretlen könyv, szóval csak egy dolgot tudok zárásként mondani hozzá, olvassátok és szeressétek! :3

Hát ennyi lett volna a tavalyi felhozatal, most pedig igen elszántan és kíváncsian vágok bele az idei 100 könyves kihívásomba, remélem sikerülni is fog ^^