Ahogy tavaly, idén is összefoglalom, hogy milyen skineket sikerült beszereznem ebben az évben. Talán kicsit betegesnek tűnhet, hogy lassan már minden hőshöz van akikkel játszom, de mindegyiket kb abból az rp-ből vettem amit még tavaly karácsonyra kaptam Árontól (mindig megvárva a leárazásokat), néhányat pedig a Hextech ládázásból sikerült kiváltanom. A nevükre belinkeltem a spotlight videójukat ha esetleg kíváncsiak vagyok, hogy hogy néznek ki a játékban.
☯ Hétfőn délelőtt Mercédesznél voltam, amúgy pedig nem tudom mikor volt utoljára ennyire eseménytelen napom, már délután 4-kor megfürödtem, aztán streameket néztem az ágyból, meg belekezdtem a negyedik, és egyben utolsó előtti sorozatomba. Alig várom már, hogy vége legyen, mert egyébként tényleg nagyon utálok sorozatokat nézni, még jó, hogy csak ötöt fogadtam meg.
☯ Végül mégse csináltam hétfőn kekszet, vasárnap az első adagot kicsit nehezen szenvedtem össze, de azt hiszem sikerült nagyjából kitanulnom hozzá pár praktikát, de attól függetlenül nem sok kedvem volt vele újra maceráskodni, így inkább arra fordítottam a délutánt, hogy lejátszam a flexible ranked besorolókat.
Már tavaly is megcsináltam ezt a "kihívást", de úgy gondoltam, hogy idén is tökéletes lesz arra, hogy ilyen formában számot vessek és újra értékeljem néhány - az elmúlt 11 hónapban olvasott könyvemet bizonyos szempontok szerint. Úgy néz ki, hogy az 50 művet amit megfogadtam nem fogom tudni teljesíteni, vagy ha mégis, akkor azokat még ebben a hónapban kell elolvasnom, és majd csak januárban fogok tudni róluk külön is írni, így ez most csak a januártól novemberig tartó időszak lesz, de azt hiszem bőven elég sok féle könyvvel sikerült még így is találkoznom, hogy mindent maradéktalanul ki tudjak tölteni.
Most, hogy nagyjából sikerült megbarátkoznom ezzel a "nagyon modern" sablonnal arra gondoltam megnézhetnénk milyeneket sikerült "alkotnom" régebben.
Amióta csak megismerkedtem a honlapszerkesztés világával, mindig is nagyon imádtam új kinézeteket kitalálni, ez pedig kimondottan igaz a már blogspoton töltött éveimre. 2009 őszén kerültem ide, és egyből bele is vágtam a kódok világába, habár akkor még a színkódokon kívül aránylag totál kínai volt az egész, mégis egész jó dolgokat sikerült összehoznom. Igaz, a mai napig a blogskins-ről szedtem az alapkódokat, és azokat alakítgattam át, de egyszer majd mindenképpen meg szeretnék próbálni összehozni egy teljesen sajátot. Addig is viszont bemutatom az eddigi kedvenceimet. Sajnos eredetileg a régi blogomon sose fotóztam le őket, csak a kódokat mentettem el, ezért a Sablonpróbás oldalamon fogom őket szemléltetni, szóval ne lepődjetek meg az állandó lorem ipsum szövegen. (Viszont az oldalsávban akadhatnak még érdekes írások, amiket egyébként nem ajánlok, mert enyhén agyrém néhány)

☯ Hétfőn be kellett mennünk a városba, mert valahova elkeveredett az albérletes fűtés számlánk, papáék feszt hajtogatták, hogy szerintük az albérlők szedték ki, de szerintem meg akkor pont, hogy magukkal szúrnának ki, mindenesetre gyorsan elintéztük, majd elmentünk a Tescoba és a Müllerbe, ahol már nem lehet kapni a kedvenc samponom, viszont vettem madáreleséget, amúgy is már nagyon régóta szeretném etetni őket, meg a 101-1001-es listámra is felírtam, úgyhogy remélem hamar észreveszik majd, hogy az nekik lóg ott.