Tulajdonképpen ennek a bejegyzésnek talán találóbb lenne a "Bittersweet" memories, ugyanis úgy gondoltam, hogy mivel már több, mint egy hónapja, hogy befogadtam a 2 kiscicát (akiknek még mindig nem merem leírni az új nevüket, hátha úgy járok vele mint a Yuusukevel és a Keikoval) bemutatom azokat akiktől már el kellett búcsúznom.
Kedden volt 2 hete, hogy elhoztam a cicákat, és végre sikerült róluk aránylag normális fényképeket készítenem, de sajnos a fotós még mindig nagyon mélyen szunnyad bennem. Mivel én minden nap látom őket, nem tűnt fel, hogy nőttek volna, pedig már 11 hetes nagy cicák. A sötétebb színű a fiú a világosabb pedig a lány. Borzalmasan sokat gondolkoztam rajta, hogy mi legyen a nevük, semmi sablonosat nem szerettem volna, és annyira japánt se. Igazából a klasszikus nevek tetszenek a legjobban, mint amilyen a Theodore is volt, szép leírva, jó a hangzása, könnyű becézni, stb. Össze is szedtem párat, viszont lehet, hogy azért mert még picik, de valahogy egyik sem illett rájuk. A Willhelm-en és a Willhelmina-n törtem aránylag sokat a buksim, egyrészt mert a Willhelm már akkor is szóba jött amikor Theonak kerestem nevet, másrészt meg mert tök jól összepasszolnak, és tudnám őket Will-nek meg Mina-nak becézni, de bevallom őszintén nem igazán szeretem a Will nevet, a Willhelmina meg alapból nem is tetszik, úgyhogy végül elvetettem. Aztán eszembe jutott, hogy mivel egy fiúról és egy lányról van szó, milyen jó lenne valami szerelmespárról elnevezni őket. Elég sokat végigböngésztem, és végül mégis egy japán pár mellett kötöttem ki. Igaz, hogy csak fiktívek, de én a mai napig nagyon szeretem a történetüket, így végül Yuusuke és Keiko lettek a YuYu Hakushoból. (bár ő egy u-val írja a nevét, de nekem kettővel jobban tetszik). Már nekik is szóltam, hogy így hívják őket, de még nem igazán hallgatnak rájuk még.

