Tudom már beharangoztam a múltkor, hogy lehet, hogy nem lesz minden hónapban Sweet memories, de barangoltam még a régi blogomon, és sikerült találnom pár érdekes dolgot, ráadásul ebben a hónapban olyan kevés is volt a bejegyzés, pluszban lelkissmeretfuldalásom is van, hogy megszakítsak egy két éves "soroztatot" szóval úgy tűnik ez még egy ideig mégis marad.
Nálam ugyebár az Imvu nem újkeletű dolog, idén lesz 8 éve, hogy nyúzom, bár kisebb szünetek akadtak benne, és mivel az első avimmal anno "tönkrement a cr" vagyis nem tudtam ingyen többet szerezni, csináltam egy másikat, összességében azt többet is használtam végül, mint az elsőt, de mégis az első az első, szóval egy ideje visszatértem hozzá. Tehát ennek a sok értelmetlen blabla azt hivatott volna beharangozni, hogy most egy darabig pár anno mókásnak tartott imvus beszélgetést fogok ide bemásolni a régi piszkozatokból, amik olyan 2013 körül keletkeztek, a xPsychoToxic nevű avimmal és "barátaival". enjoy ~
Volt ott egy srác, Viminek hívták, én meg már akkor bírtam a furcsa embereket, mesélt nagyon érdekes dolgokat és teljesen "rákattantam", gyakorlatilag minden nap az ő "szadomazo" roomjában voltam (mert ő mester volt és hát tényleg érdekes dolgokat mesélt ezekről na...) de mi csak beszélgettünk és nagyon bírtam őt.
A másik aki még itt beazonosíthatóan felbukkan az Speedy, róla annyira emlékszem, hogy már ismertük egymást amikor a szülei meghaltak autobalesetben, azt mondta, hogy ő ezt nem fogja tudni feldolgozni, és igazából azóta nem is láttam. Ennek lassan 5 éve, de még mindig reménykedem benne, hogy csak az imvut hagyta abba, de egyébként ő maga teljesen rendben van.
Szerény személyem: - ajj mindjárt kivágom ezt a prezit az ablakon
Vimi: - csak nyugalom
Vimi: - ittvagyok
Vimi: - nemtok segiteni
Vimi: - de ittvagyok
...
Elősztori: Volt egy külföldi pasi aki jött Magyarországra és találkozni akart velem, hogy idegenvezetősködjek neki Pesten.
Szerény személyem: - jézus, ez találkozni akar velem o.o
Vimi: - hajrá xDD
Szerény személyem: - hát én biztos nem xD
Szerény személyem: - igazából már két hete ezzel nyaggat, mert most jön Magyarországra pár napra
Szerény személyem: - de 30 akárhány éves o_o
Vimi: - oszt? xDD
Szerény személyem: - hát kit tudja mit csinál xd szervkereskedő o.o
Vimi: - az igaz
Vimi: - jófej akkor :DD
....
Valami bolond: - kecskeee ment a kiiiiis kertbeeeexddd:D a káposztát meeeegetttteeeeee:D sieeeees kecskeeee ugorj kiiiiii gyün a Beni megbaszniiiiiii:$$$
Valami bolond: - XDD
Szerény személyem: - o.o
Valami bolond: - xddd de jó lett, nem?:$
Valami bolond: - xd
Szerény személyem: - aha, fantáziadús
Valami bolond: - :$
Valami bolond: - xD
Valami bolond: - megyünk a kecskeólba?:$
Valami bolond: - Xd
Valami bolond: - :$$
Valami bolond: - XD
Valami bolond: - múltkor elkezdem havernak: megyünk a kecskeólba? azt mondja: dehogy te büdös buzi xDDD mondom neki: megbaszom anyádat a ravatalon:$
Valami bolond: - XDD
Szerény személyem: - de miért akarsz te ennyire kecskeólba menni? o.o gyanús vagy xd
Valami bolond: - XDD
Valami bolond: - nem vagyok buzi
Valami bolond: - azt letisztázom xD
Szerény személyem: - okéé.... xd
Valami bolond: - csajom van xDD csak hülyülök xd
Valami bolond: - de akkor is na :$$ megyünk?:$
Valami bolond: - XD
Szerény személyem: - aha, azt mutasd már meg mi van ott ami ennyire érdekes XD
Valami bolond: - egy kis keksz :$
Valami bolond: - tudod :$
Valami bolond: - XD
Valami bolond: - mi legyen a gyerek neve? :$
Valami bolond: - XDD
Szerény személyem: - nem tudom, kecske?
Valami bolond: - grrr :$ huncut :$
ebbe a beszélgetésbe kb csak az összes agysejtem sorvadt el
...
Vimi: -te pervez :DDD
Szerény személyem: - :oo
Szerény személyem: - bagoly mondja? :oo
Vimi: - épp ez az, én tudom mi az
Vimi: - és te az vagy xDD
Vimi: - is, ha így jobb :o
Szerény személyem: - én nem vagyok perverz :oo
Szerény személyem: - honnan veszed ezt? :oo
Vimi: - ez most komoly kérdés? :p
Vimi: - :DD
Vimi: - vagy költői
Vimi: - vagy beugratós
Vimi: - o.O
....
Vimi: - de most a szobára kéne költeni majd
Vimi: - van 1 pár csicska cuccom megvételre
Vimi: - pár akció :p :DD
Szerény személyem: - uhh, én abba a peer-reviewbe olyan szobát hagytam jóva mert nem figyeltem O_O""
Szerény személyem: - hát az is olyan szoba volt... xDD
Vimi: - höhö *nem figyeltem* XDDDD ezt még te sem hiszed el XD
Szerény személyem: - komolyan nem figyeltem XDD
Szerény személyem: - csak úgy szoktam, hogy betölt, aztán egyből megnyomom, hogy jó xD
Szerény személyem: - csak nagyon ritkán nézem meg, hogy mi az XD
Vimi: - áhám
Vimi: hát jó :DD
Szerény személyem: - komolyan mondom xD
Szerény személyem: - mert amúgy megnyomtam volna, hogy ez nem elfogadható alkotás v_v xD
Vimi: - jaja, képzelem :p
Szerény személyem: - xD
Vimi: - nem mintha eddig is gyanítottam volna valamit
Vimi: - te perverz :o
Vimi: el fogsz rontani engem is
Szerény személyem: - :OO
Szerény személyem: - akkor inkább megyek is :o
Vimi: - dehogy mész :DD
Vimi: - rontsál el
...
Vimi: - Nikoletta ö itt Evelyn
Vimi: - üdvözöljétek egymást
Vimi: - csók,petting ér xDDD
csaj has left the chat
Vimi: - XDD
Vimi: - elüldöztem
Szerény személyem: - XD
Szerény személyem: - pill
Vimi: -ok
csaj has joined the chat
csaj: - bocsi tudod rossz a net mondtam :$ :(
Vimi: - oksa, semmi baj
csaj: - mond el mit szerettel vna *.*
Vimi: - az,hogy ö itt Evelyn amugy :D
Vimi: - csak most nincs itt
Vimi: - de addig lesmárolhatod üdvözlés képpen xDD
...
ennek története van, az a Lunita valami külföldi volt és rákattant Speedy-re, rendesen fordította translattel, hogy miket mondunk, úgyhogy elhatároztuk, hogy eljátsszuk, hogy együtt vagyunk, hogy leakadjon végre szegény srácról.
Speedy: - na édesem, hol is maradtunk? :)
Szerény személyem: - épp azt beszéltük mennyire szeretlek *-*
Speedy: - szeretlek baby :3
Szerény személyem: - én is *-* ♥
Speedy: - ♥
Speedy: - holnap lejössz hozzám? :3
Szerény személyem: - persze *-* ott is aludhatok? ♥
Speedy: - ha akarod, egy kis huncutság belefér :3 ♥
Szerény személyem: - még szép, hogy akarom *-* ♥
Speedy: - hány fele jössz?
Lunita: - awww, mennyire szeretik
Szerény személyem: - délelőtt *-* minél hamarabb látni akarlak ♥
Speedy: - ♥
Speedy: - hozol egy pizzát is? :3
Szerény személyem: - persze, neked bármit ^^
Szerény személyem: - milyet kérsz? :3
Speedy: - hmmm. jól esne egy hawaii
Szerény személyem: - oké ♥
Lunita has left the chat
Speedy: - ennyiiii XDDDD
...
Akartam csinálni egy szobát és tanakodtam a néven
Szerény személyem: - na, akkor mi legyen a szoba neve hülyeség úr? *-*
Vimi: - *.*
Szerény személyem: - bővebben? *-*
Vimi: - Evy roomjacsö xDDD
Vimi: - ohh
Vimi: - Ewy
Vimi: - bocs xD
Vimi: esetleg, Ewy szexycycaroomjatshö xDD
Szerény személyem: - kössz, asszem az ilyeneknél több IQ-m van xDDD
Most pár hónapig szerintem ezeket fogom bemásolgatni.